Több, mint 500-an ünnepelték ralival a majálist

A Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2020 második fordulójára még két hetet várni kell, de a Munka Ünnepe Sprint is nagyon népszerű volt azok számára, akik szimulátoron próbálják kivárni a valódi rali futamok eljöttét. A rendezők havas pályákat jelöltek ki és ezeket a szakaszokat R2-es autóval kellett teljesíteni az indulóknak. A sorozat színességét jól jellemzi, hogy eddig még egyik korábbi futamgyőztesnek sem sikerült dupláznia, Szücs Márk személyében ezen a futamon is új játékost ismerhettünk meg a dobogó legfelső fokán.

A kormány legutóbbi, biztató bejelentései sem tántorították el azokat, akik eddig is élvezték a szimulátorozást és szép számmal vágtak neki a Munka Ünnepe Sprint nevet kapó, kilenc havas gyorsasági szakaszt magában foglaló versenynek. Három különböző szakaszon kellett a leggyorsabbnak lenni, a pénteki piros betűs ünnep reggelétől egészen vasárnap estig lehetett teljesíteni a gyorsaságikat.

A Dirt Rally 2.0 játékban változatos helyszínek és időjárás közül lehet választani és a rendezők éltek is ezzel a lehetőséggel. Az utolsó pillanatban, csütörtökön délután hirdették ki, hogy pontosan hol és milyen szakaszok várnak a mezőnyre. Így a több napos tréningezési lehetőségtől többen elestek, bár voltak, akik így is kihasználták maximálisan az időt a pályák betanulására, de volt, aki már pénteken letudta a futamot.

Végül összesen 504-en rajtoltak el. Az indulók több kategóriába lettek besorolva. Talán a Rally1 pilótáknál voltak a legkevesebben, de még itt is hatalmas csaták alakultak ki. Ranga Péter és Hevesi István futása másfél másodpercen belüli küzdelmet hozott a dobogó harmadik helyéért, amit végül Hevesi szerzett meg. Ifj.Szabó Zoltán nyerte a kategóriát Mucsina Tamás előtt.

Abszolútban az első 4 helyezett a ’rallyongó’ kategóriából került ki, míg a leggyorsabb, valódi versenyautóban is pilótaként szereplő Dénes Szabolcs – aki hatalmas csatát vívott tavaly a Rally3 abszolút bajnoki címéért – most az ötödik helyre tudott beérni.

A futamgyőztes Szücs Márk már 14 éve szimulátorozik és idén ez a siker volt a legnagyobb eredménye. Az egyetemista fiú elmondta: nem vezetett még sosem igazi versenyautót, de az élet más területein nagy motivációt ad az, hogy egyszer beteljesülhessen ez a vágya!

Május második hétvégéjén a Virtuális ÉRETTSÉGI Rally Teszt-tel folytatódik a sorozat!
Várunk minden játszani vágyó rali rajongót!

A Munka Ünnepe Sprint végeredménye:
1. Szücs Márk Rallyongó Ford Fiesta R2 25:29.715
2. Martin Márkó Martin Rally Team Rallyongó Ford Fiesta R2 +10.699
3. Molnár Alex JB eRacing Garage Rallyongó Ford Fiesta R2 +12.125
4. Spirit7619 Rallyongó Ford Fiesta R2 +21.537
5. Dénes Szabolcs Horváth Rallye ASE Rally2 és R3 pilóta Ford Fiesta R2 +28.493
6. Bartók Vince BartókRallyTeam Navigátor Ford Fiesta R2 +32.064 A bajnokság hivatalos honlapja:
https://www.duen.hu/bajnoksag/hungarian_virtual_rally_championship_2020
A verseny eredményei és videók:
https://rallylive.hu/munka-unnepe-sprint-2020