Többen meghaltak egy balesetben a 4-es főúton Szolnoknál (Frissítve)

Hárman haltak meg és többen megsérültek az első információk szerint abban a balesetben, amely péntek délután történt a 4-es főúton Szolnoknál – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

    A főút 92-es kilométerénél egy kamion és egy kisbusz ütközött össze. A rendőrség adatai szerint a Budapest felől Debrecen irányába tartó kamion vezetője a járművel eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba és oldalról nekiütközött a kisbusznak, amelyből ennek következtében többen kizuhantak.


    A helyszínről több embert vittek súlyos és könnyebb sérülésekkel a környék egészségügyi intézményeibe, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.


    A kamion sofőrjét is kórházba szállították, a kisbusz vezetőjéről egyelőre nincs információ – közölték, hozzátéve: a kisbuszban tizennégy magyar állampolgár utazott.


    A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat Szolnokra, a Tószegi út irányába terelik.


    Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a környéken hatalmas a torlódás.


    Az Országos Mentőszolgálat a balesetről későbbre ígért az MTI-nek tájékoztatást.