Többmillió forintos adománnyal támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást a Knorr-Bremse Budapest

A XX-XXIII. kerületek sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomás másodjára vehetett át adományt a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-től. Idén a szervezetet 3,5 millió forintot kapott a vállalat Local Care (Helyi támogatás) programjának keretében, az adomány a mentőállomáson dolgozók munkavégzését támogatja, elősegítve az évi több, mint tízezer mentési feladat végrehajtását.

A gyermekek és felnőttek sürgősségi ellátásáért egyaránt felelős Pesterzsébeti Mentőállomás mentőautói egész Budapesten és a környékbeli településeken is riaszthatóak, évente több mint tízezer mentési feladatban vesznek részt.

A közel kétezer főt foglalkoztató Knorr-Bremse Budapest a világ legnagyobb vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó konszernjének budapesti leányvállalata. A társaság elkötelezett a társadalmi és közösségi ügyek iránt. Feladatának tekinti, hogy a telephelyek aktívan részt vegyenek a helyi életben, pozitívan befolyásolják a társadalmi környezetet és elősegítsék annak jobbá formálását. Erről is szól a Local Care program, amelynek fontos eleme a helyi szervezetek anyagi támogatása. Emellett a munkavállalók is javasolnak támogatandó programokat, kezdeményezéseket, és a végrehajtásban is aktívan részt vesznek. A Knorr-Bremse Budapest munkavállalói hátrányos helyzetű gyerekeknek segítettek, intézmények felújítási munkáiban vettek részt.

A Knorr-Bremse Budapest immáron második alkalommal támogatta a Pesterzsébeti mentőállomást, ezúttal 3,5 millió forintos adománnyal.

Az idei támogatásból új öltözőszekrényeket vásároltunk, amellyel a kollégáink munkakörülményeit tudjuk nagy mértékben javítani. Ezzel is megkönnyíthetjük mentős kollégáink mindennapi munkavégzését, ezáltal magasabb színvonalú sürgősségi ellátást biztosíthatunk a betegek számára” – számolt be az adomány felhasználásáról Illés Károly, a Pesterzsébeti mentőállomás vezetője a szeptember 7-i átadó ünnepségen.

A támogatást a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója, Veres László adta át.

Társadalmi felelősségvállalási programunk lényege, hogy aktívan támogassuk a közvetlen környezetünkben működő szervezeteket. A Pesterzsébeti Mentőállomás munkakörülményeinek javítása azért is kiemelt fontosságú számunkra, mert mindkét szervezet ugyanabban érdekelt: az emberek biztonságában” – mondta el köszöntő beszédében Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója.

Az együttműködés megvalósulását az Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület segítette, az átadáson a szervezet két tagja, Sós-Nagy Tamás és Horváth Andrea is jelen voltak. Az egyesület olyan intézményeknek keres finanszírozó partnereket, amelyek nem rendelkeznek megfelelő saját forrással elavult, elhasználódott műszereik és eszközeik cseréjéhez vagy bővítéséhez.