Többségi tulajdonrészt szerez az Iniciál Autóházban az AutoWallis

     Újabb 20 százalékos részesedéssel többségi, 60 százalékos tulajdont szerez az AutoWallis Nyrt. az Iniciál Autóház Kft.-ben – közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

    Az új tulajdonhányadot az AutoWallis 868 millió forint összegű apportos tőkeemelés részeként szerzi meg az igazgatóság csütörtöki döntése alapján. Az alaptőke így 3,722 milliárd forintról 3,847 milliárd forintra nő, a fennmaradó több mint 742 millió forint tőketartalékába kerül.


    Az újonnan, zártkörben kibocsátandó 10 049 568 darab AutoWallis-részvény névértéke 12,50 forint, kibocsátási értéke az elmúlt 30 nap tőzsdei átlagárfolyama, vagyis 86,4 forint. Az apport ellenében kapott részvényekre vonatkozóan az eladók elidegenítési tilalmat vállaltak, így 2021. május 31-ig egyáltalán nem értékesíthetnek részvényeket, majd 5 évig korlátozott mennyiségben, ütemezésben, meghatározott árfolyamértékben. A tulajdonszerzést a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásának is meg kell erősítenie.


    Az AutoWallis csoport tagjai ezt követően új flottamárkákkal egészülhetnek ki, emellett bővül az értékesítési és szervízhálózat is. A tulajdonszerzés hozzájárul ahhoz, hogy a stratégiájának megfelelően a vállalat 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen – indokolták a tranzakciót.


    A több mint 115 főt foglalkoztató Iniciál Autóház Kft. a nyugati országrész meghatározó vállalata, amely hét autómárka értékesítését és márkaszervizelését látja el négy telephelyen – derül ki a közleményből.


    Az Autowallist a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. Részvényei szerdán 86,4 forinton zártak. Egy éven belül a legmagasabb árfolyamuk 120 forint, a legalacsonyabb 51,2 forint volt.


    A társaság az idei első félév adatait kedvezőnek tekinti. Múlt heti közleményük szerint a majdnem 25 százalékkal visszaeső belföldi piacon csupán 5,6 százalékkal csökkent az eladásuk, a nemzetközi üzletáguk viszont 15,6 százalékkal bővítette az eladásait. Az autóipari szolgáltatói üzletág visszaesése erőteljesebb volt, de a vállalat abban bízik, hogy a második félévben már nem lesz jelentős visszaesés, a kereslet visszatér a megszokott szint közelébe.