• Egyéb

Tovább építi a formatervezés jövőjét a Lexus

Alig, hogy véget ért, máris újra indul a Lexus Design Award, a prémium japán autógyártó évek óta rendkívül sikeres ipari formatervezői pályázata, ahová minden eddiginél több pályamű futott be az előzetes válogatásra.

Jövőre lesz hatodik éve, hogy a Lexus létrehozta azt a nemzetközi platformot, amelyen keresztül igyekszik azonosítani és elismerésben, bátorításban részesíteni a formatervezők új, globális generációját. A Lexus alapértékeivel összhangban olyan alkotókat és alkotásokat keresnek a pályázat kurátorai, akik hozzájárulhatnak a globális társadalom értékesebbé, tartalmasabbá tételéhez – ilyenformán a Lexus Design Award (LDA) nem csupán a végterméket, hanem a mögötte rejlő szellemiséget, célt és küldetést is értékeli.

Az idei évben jelentkezőből és benyújtott pályázatból is több volt, mint tavaly. 4278-an regisztráltak a pályázatra, 153-mal (+3,7%) többen, mint 2016-ban. Örvendetes, hogy különösen megnőtt a harmadik világból érkező jelentkezések száma: Ázsiából (a rendkívül aktív japán és kínai pályázókat nem számolva) 43%-kal, Afrikából pedig 476 (!) százalékkal többen fejezték ki érdeklődésüket a program iránt. Az október 8-ikával lezárt benyújtási szakaszban 1319 pályaművet juttattak el a zsűrihez – ez 167-tel (+14,5%) több, mint tavaly. Minden negyedik pályázat (326 db) Európából futott be, utána Kelet-Ázsia és Ausztrália, valamint Észak-Amerika következnek a sorban; ebből a három térségből érkezik a munkák kétharmada.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a győztes is automatikusan közülük kerül ki: a 2017-es LDA pályázaton például a japán Hiroto Yoshizoe „Pixel’” elnevezésű alkotása nyerte el a Lexus Design Award Nagydíját. A fény és árnyék viszonyát, dinamikus harmóniáját illusztráló technológiai alkotás a Lexus „mégis” ellentét-tematikáját dolgozta fel. Az idei vezérmotívum a „ko-”, azaz „együtt-”, ami a szokások szerint meglehetősen szabad kezet hagy a tehetséges fiatal alkotók (köztük egy magyar pályázó) számára.

Ahogy az elmúlt években, most is nemzetközileg elismert formatervezési szakemberek alkotják a zsűrit, amelynek tagjai először kiválasztják a 12 legjobb alkotást, majd abból azt a négyet, amelyet globális hírű iparművészek, kreatív elmék mentori támogatásával prototípussá fejlesztenek az alkotók – erre a Lexus jóvoltából összesen hárommillió japán jen, azaz több mint hétmillió forint áll rendelkezésükre. A négy döntős közül kerül ki végül a nagydíj nyertese, akinek munkáját hagyományosan kiállítják Európa első számú dizájnrendezvényén, a tavaszi Salone del Mobile Milano kiállításon.

A Lexus Design Awardról az alábbi linken talál további információt: https://www.lexus-int.com/lexus-design-award?p=top

Fotó: Lexus