Tovább esik a személyautók fővárosi kgfb átlagdíja, a vidéki fél éve mozdulatlan

    A tavalyi negyedik negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 2020 azonos időszakához képest; a fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedéves kgfb-indexe alapján hétfőn.

    A közleményben kiemelték: a személygépkocsik országos átlagos állománydíja 43,7 ezer forintra mérséklődött december végére.
    A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, így tovább zárult a kár-díj olló – húzták alá.


    A jelenség hátterében az MNB szerint az egészségügyi krízis óta élénkülő autóhasználat, illetve a szerviz- és alkatrészárak drágulása áll. A kárgyakoriság nem nőtt, miközben az átlagos kárnagyság összege emelkedett – jegyezték meg.


    Az egyéb járműkategóriákban vegyesen alakultak az átlagdíjak: az egyedi szerződéses buszok, nehézpótkocsik, illetve – az apadó állományú – taxik átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható, miközben a motorok, segédmotorok díjszintje emelkedett. A flottás szerződések díjai a nehézpótkocsik kivételével mindenütt emelkedtek a tavalyi utolsó negyedévben – mutattak rá.


    Ha egy ügyfél a folyamatokat, és egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van új szerződést kötni – hívta fel a figyelmet az MNB a közleményében.