További részletek a vadonatúj Aygo X-ről

Érzelemdús

Az Aygo X egy olyan autó, amely képes kifejezni magát még állóhelyzetben is. A merész formaterv és a megfűszerezett színkoncepció mellett az Aygo X robosztus, megállíthatatlan hatást kelt, amihez a crossover modellekhez illő 40 százalékos kerék-karosszéria arány is hozzájárul. A hangszigetelő anyagok kiterjedt használata és optimalizálása csökkentette a belső zajszintet, hogy minél csendesebb legyen az utastér. Az artikulációs index így 6 százalékkal javult, amivel a szegmens legjobbjai közé lépett fel a modell. Az Aygo X karakterisztikájához illő hangprofil létrehozása érdekében a Toyota és a JBL közösen fejlesztett ki a modellhez egy hangrendszert. Ez négy hangszóróból áll, amelyekhez egy 300 Wattos erősítő és egy 200 milliméteres mélynyomó társul a csomagtartóban. Erőteljes basszus, dinamikus hangszóró reakciók és tiszta, széles hangszín jellemzi a rendszert. Az új Aygo X modellnek csak az égbolt szabhat határt, köszönhetően az új, kihúzható vászontetőnek, amely elsőként jelenik meg az A-szegmens crossover modelljeinek körében. Az új vászontetőt úgy tervezték, hogy csúcsra járassa a vezetési élményt, ezt pedig többek között a 40 milliméterrel nagyobb nyílással és a 20 százalékkal megnövelt látószöggel érték el. A prémium modellek esetében használt kiváló minőségű anyagok alkalmazásával a vászontető kiváló víz- és porvédő tulajdonságokkal rendelkezik. A teljes nyugalom érdekében új, erősebb és tartósabb szélterelőt is kapott az újdonság. Álló helyzetben a csendbe merülve, vagy éppen a hajat borzoló szellőben, garantáltan érzelmeket vált ki mindenkiből az Aygo X.

High-tech

Az Aygo X egy kompakt modell, amelybe a legújabb funkciókat sűrítették bele. A vásárlók folyamatosan kapcsolatban lehetnek majd az Aygo X típussal a Toyota Smart Connecten és a MyT okostelefonos alkalmazáson keresztül. A Toyota Smart Connect a méretes, 9” nagyfelbontású érintőképernyő, a hangulatvilágítás és a vezeték nélküli töltő köré épül, a MyT okostelefonos alkalmazással karöltve pedig zökkenőmentes felhasználói élményt kínálnak. A MyT applikációval a vásárlók az autó több fontos funkciójához is hozzáférhetnek, mint a vezetési adatok, az üzemanyagszint, az értesítések vagy éppen a jármű nyomon követése. A Toyota legújabb multimédiás rendszere a magasabb felszereltségi szinteken felhő alapú navigációt kínál, amivel élő forgalmi információkat biztosít a folyamatosan működő csatlakoztatott szolgáltatásokon keresztül. Idővel új funkciók is elérhetőek lesznek az over-the-air frissítésekkel, tehát az új szoftvereket és csatlakoztatott szolgáltatásokat automatikusan telepíti a rendszer. A Toyota Smart Connect vezetékes és vezeték nélküli okostelefonos csatlakozási lehetőségeket kínál az Android Auto és az Apple CarPlay képében. A fejlett, teljesen LED fényszórótechnológia szintén újdonságként mutatkozik be a Toyota legújabb A-szegmenshez csatlakozó modelljében. Ezzel a vásárlók még szélesebb köre számára lesz elérhető ez a technológia. A nappali menetfények és az irányjelzők két fénycsőből állnak, melyeket sejtelmesen fénylő keret vesz körül, ezzel rossz fényviszonyok között is kihangsúlyozva az ikonikus Aygo karaktert.

Az Aygo X fényszóróival magabiztos és koncentrált megjelenést adtunk az autó elejének. Vagy a Toyota formanyelvével élve: „lelkes” lett.” – avat be Tadao Mori, formatervezési vezető.

Az Aygo X biztonsági szempontból hatalmasat lépett előre, hiszen az alapfelszereltség részeként mutatkozott be benne a Toyota Safety Sense rendszer, amely minden piacot beleértve egyedülálló a kompakt A-szegmensben szereplő modellek körében. A legújabb Toyota Safety Sense monokuláris kameraszenzort és milliméterhullámú radart alkalmaz, míg a járműérzékelővel ellátott ütközést megelőző rendszer (PCS) immár magasabb sebességtartományokban is működik. Az Aygo X modellben debütál a nappali és éjszakai gyalogosfelismerés, a nappali kerékpárosfelismerés, a kanyarban ütközést megelőző rendszer, az intelligens adaptív tempomat, a sávkövető asszisztens és a vészhelyzeti kormánysegéd is. Az Aygo X a teljesség érdekében a passzív biztonságra is odafigyel, például az ütközéscsillapító szerkezeti megerősítések képében.

Gazdaságos

Az Aygo X tervezésénél már a kezdetekkor arra törekedtek, hogy a lehető leggazdaságosabb tudjon lenni a modell. Például az Aygo X büszkélkedhet a legalacsonyabb nyers karosszériatömeggel az összes A- és B-szegmensben szereplő modell közül, ami alacsony fogyasztást szavatol. Az első lökhárítók és a kerékjárati ívek díszlécei szintén az üzemanyag-megtakarítást szolgálják azzal, hogy finoman elvezetik a légáramot a kerekektől, ezáltal csökkentve a turbulenciát az autó orra és oldala körül. A hátsó kerékjáratok díszlécei szintén elvezetik a légáramot az abroncsok elől, és az autó hátulján található konvergenciapontra irányítják. Az Aygo X hajtásáról a többszörösen díjnyertes egyliteres, háromhengeres 1KR-FE erőforrás gondoskodik, amely megfelel az európai előírásoknak, miközben nagyfokú megbízhatóságot és kiváló teljesítményt biztosít – mindezt csupán 4.7l/100 kilométeres fogyasztás és 107 g/kilométeres CO2 kibocsátás mellett. Az Európában, európai vásárlók igényeit szem előtt tartva tervezett és gyártott Aygo X 2022-ben villantja majd meg stílusát az európai városokban, így hazánkban is.

Folyt. köv.!