Toyota menni Hold, majd később Mars

LUNAR CRUISER lesz a Toyota embert szállító, túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjárójának neve

A Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) és a Toyota Motor bejelentette, hogy a jelenleg közös fejlesztés alatt álló, túlnyomásos kabinnal épített holdjáró neve LUNAR CRUISER lesz. A JAXA és a Toyota korábban már bejelentették, hogy kutatásokat folytatnak egy embert szállító, túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáró kifejlesztése érdekében, amiben üzemanyagcellás elektromos járműtechnológiákat (FCEV) alkalmaznak majd. Az elnevezés szimbolikus is, hiszen a közel hét évtizedes múltra visszatekintő, éppen idén megújuló terepjáró legenda, a Toyota Land Cruiser a Földön számít az elérhetetlennek tűnő úticélok meghódítása szimbólumának, míg a jövőben a Holdon a LUNAR CRUISER töltheti majd be ezt a szerepet.

A LUNAR CRUISER nevet azért választotta a JAXA és a Toyota, mert ismerősen cseng mindazok számára, akik részt vesznek a közös kutatási projekt keretében zajló prototípus fejlesztésben és gyártásban, akárcsak a nagyobb nyilvánosság számára. A nevet (ami emlékeztet a Toyota Land Cruiser nevére) az eredeti járműtől és a holdjárótól egyaránt elvárt minőség, tartósság és megbízhatóság alapján választották ki, de a névválasztásban szerepet játszott a Land Cruiser alapkoncepciója is, hogy „épségben hozzuk haza az embereket”. Ez különösen igaz egy holdjáró esetében, hiszen az a holdfelszínen uralkodó könyörtelen viszonyok között működik majd.

A JAXA és a Toyota tavaly június 13-án megállapodást írtak alá a túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáróval kapcsolatos, közös fejlesztési programról, amit várhatóan a 2020-as évek végére sikerül majd befejezni. A két fél közösen dolgozik az egyes technológiai elemek tesztalkatrészeinek legyártásán, illetve a holdjáró prototípusának elkészítésén a 2020-as pénzügyi évben. A munkában szerepet kapnak olyan szimulációk, melyekkel az energia és hő eloszlását lehet modellezni a holdjáró működése közben, az abroncs-prototípusok legyártása és értékelése, illetve a virtuális valóságban megjelenített, valamint életnagyságú modellek alkalmazása ahhoz, hogy kidolgozzák a LUNAR CRUISER kabinjába kerülő berendezések elhelyezését.

Mindemellett a JAXA és a Toyota több ágazat képviselőivel is egyeztet a „túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáró segítségével megvalósított holdbéli közösség” témájával kapcsolatban. Az egyeztetések középpontjában az áll, hogy az embert szállító, túlnyomásos kabinnal felszerelt holdjáró hogyan válik a holdfelszínen kialakuló, jövőbeni társadalom kiinduló pontjává, miközben figyelembe veszik egy ilyen közösség létrehozásához kapcsolódó kihívásokat is.

A JAXA és a Toyota számos ágazat ismereteire, tapasztalataira és technológiai kapacitásaira támaszkodva próbálja majd megvalósítani azt az álmot, hogy a jövőben folyamatos legyen az emberi jele Hold felszínén.