A Toyota Prius Plug-in a világ legnépszerűbb elektromos járműve

Az elektromos mobilitásra szakosodott és ezen a területen meghatározó InsideEV internetes magazin elemzése szerint a hálózatról tölthető (tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid) gépkocsik között világszerte a Toyota Prius Plug-in bizonyult az első félév legnépszerűbb típusának.

Egy igen jelentős mérföldkövet ért el idén júniusban az elektromos járművek globális piaca: a villanyautók piaci részesedése most először haladta meg az egy százalékot. A mintegy 105 ezer darab eladott jármű (a havi forgalmi érték most másodszor lépte át a százezres határt) 38 százalékos növekedést képvisel az előző év azonos időszakához képest. Ami a teljes első félévet illeti, a növekedés még lenyűgözőbb: 41 százalékos. A januártól júniusig gazdára talált, közel 450 ezer konnektoros gépkocsi azt jelenti, hogy ha váratlan, előre nem várt akadály nem gördül a villanyautók térhódításának útjába, eladásaik 2017 végére elérhetik az egymillió darabot, ami történelmi jelentőségű világcsúcs lenne.
Ebből a további sikerekkel kecsegtető, de önmagában is elismerésre méltó teljesítményből oroszlánrészt vállalt a Toyota Prius Plug-in (egyes piacokon Toyota Prius Prime) hálózatról tölthető hibrid változata. A típus annyira népszerű, hogy nem tud annyit nyártani a Toyota, amennyi kielégítené a vásárlók igényeit, ám még így is a legnépszerűbb a szegmensben: az első félévben 26 867 darabot adtak el belőle világszerte. Ezzel az eladási ranglisták korábbi bajnokait, a Nissan Leaf és a Tesla Model S típusokat is maga mögé utasította, igazolva, hogy a Toyota hibrid technológiája és az ezzel járó nagy hatótáv, valamint könnyű üzemeltethetőség sokkal nagyobb bizalmat ébreszt a vásárlókban, mint a tisztán elektromos üzemű, ezért ma még sajnos korlátozott használati értékű villanyautók.
Ennek sem kell azonban sokáig így lennie: a Toyota már dolgozik azon, hogy kiküszöbölje ezeket a hátrányokat, és még az évtized vége előtt piacra dobja saját fejlesztésű, új generációs, szilárd elektrolitos – szilárdtest – akkumulátorral szerelt villanyautóját.

Fotók: Toyota
Táblázat: insideevs.com