Tudatosan készültek a télre a magyar autósok

A legtöbben a gumicserével és a téli szélvédőmosó feltöltésével. Ugyanakkor a megkérdezettek közel fele (46%) még eseti módon téliesít: akkor foglalkozik a teendőkkel, amikor az első hidegeket jelzik a meteorológusok, jó hír viszont, hogy a megkérdezettek fele már október végén felkészíti a járművét a hideg évszakra – derül ki a MOL reprezentatív kutatásából.

Gumicsere, téli szélvédőmosó, jégkaparó és más téli segédeszközök bekészítése a kocsiba – a legtöbb magyar autósnak ezek jelentik a kocsijuk felkészítését a télre. A MOL kutatása szerint az autósok közel harmada 30-60 percet tölt a kocsi téli felkészítésével, 20 százalékuk még ennyit sem, felük viszont egy óránál is többet. Ezzel együtt is fontos, hogy a magyar autósok 96%-a számára fontos a gépjármű felkészítése a télre.

Az autók felkészítése a közeledő hideg hónapokra nagyon fontos, amellett, hogy a biztonságos közlekedés záloga, sok bosszúságtól is megóvhatják magukat a sofőrök. Nincs is annál rosszabb és veszélyesebb szituáció, mint elindulás után tapasztalni, hogy befagyott a szélvédőmosó, arról pedig jobb nem is beszélni, mennyi veszélyt tartogat egy hasonló szituáció. Szerencsére ezt a hazai autósok is tudják – egynegyedük hóláncot is tart autójában, jégkaparót szinte mindenki, míg hóseprűt és folyékony jégoldót az autósok közel háromnegyedénél találunk meg.

Az autójukat rendszeresen használók 79%-a ugyanis télen is ugyanannyit ül autóba, mint a többi évszakban, igaz, változtatnak vezetési szokásaikon vagy napi rutinjaikon: 40% ebben az időszakban gyakrabban ellenőrzi a folyadékszinteket és 94% téli ablakmosót tölt a tartályba. Az alapkiegészítőkön kívül páramentesítő kendő és a takaró is gyakori téli extra kellék, ritkábban tartozik bele a téli készletbe az indítókábel, a hólánc, vagy a pótizzó. Az autósok tizenöt százaléka télen ételt és italt is betáraz az autóba arra az esetre, ha az időjárás viszontagságai miatt az úton maradna. A téli kellékek megvásárlásakor az autósok kétharmada számol a benzinkutak shopjaival, ahol minden szükséges eszköz megtalálható. A téli kiegészítők között kis számban említették az autósok az ablaktörlők cseréjét, vagy akár olyan eszközöket is, amelyek a síkosságmentesítést szolgálják, mint például a sót, vagy a homokot és a lapátot.

„Tízből négy autós 15 évnél idősebb járművel közlekedik. Az idősebb autók esetében a téli felkészítésnek még nagyobb jelentősége van az üzembiztonság szempontjából, arról nem is beszélve, hogy az autóink a gondos téli ápolásnak köszönhetően maradnak olyan állapotban, hogy hosszú ideig tudjuk használni őket. A MOL a biztonsághoz és a kényelemhez szükséges eszközök nagy választékát kínálja jól felszerelt töltőállomásain, felkészült kollégáink pedig segítenek a sofőröknek, ha szükség van rá” – mondta a kutatás adatai kapcsán Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

A hideg időben még inkább figyelni kell arra, hogy tele tankkal induljon el az autós, még rövidebb távolság esetén is – tankolni is ajánlatosabb gyakran, hogy ha az úton ragad az ember, a kocsi fűtése biztosított legyen. Az akkumulátor állapotának ellenőrzése is kulcskérdés, mert azok rendre a leghidegebb napokon adják meg magukat. Fontos az üzemanyag-ellátó rendszerből a kondenzvizet rendszeresen leengedni, az üzembiztonságot nagymértékben befolyásoló üzemanyagszűrőket karbantartani, vagy a régebbi típusú autóknál az üzemanyag-ellátó rendszert tisztítani. A nagy hidegekben a dízel autóknál kimondottan ajánlott prémium üzemanyagot tankolni, hogy minden körülmények között biztosan induljon az autó. Emiatt minden harmadik autós télen gyakrabban használ prémium üzemanyagot elmondása szerint.