• Egyéb

Turán Frici gyorsan összeszokott a Hyundai-al

Új autóval vágott neki a 2018-as Országos Rallyebajnokság első murvás versenyének, az ISEUM Rallye-nak a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frici és Bagaméri Laci. A pénteki kvalifikáción nyújtott teljesítményük bizakodásra adott okot.

Szombat reggel vette kezdetét az igazi küzdelem, melynek 15-ként vágtak neki Friciék. “A pénteki kvalifikáció megnyerésének köszönhetően elsőként választhattunk rajtpozíciót, és a pályák sarassága miatt a lehető legkésőbb, azaz 15-nek akartunk indulni.” – indokolta Frici a rajtpozíciót.

“A Hyundai i20 R5-öt vezetését igazából hamar megszoktam, amit a stabilan jó időeredmények is bizonyítottak. Szinte csak tizedek választották az egyes helyezéseket, akkor is, amikor mi voltunk legelöl, vagy eggyel hátrébb. A nap végén 9,7 másodperces előnnyel vezetjük a versenyt, de az idáig vezető út nem csak a pályák felülete miatt volt rögös. A 4. gyorsaságin túlcsúsztunk, leállt az autó, újra kellett indítani, egy R5-ös esetében nem csak egy gombnyomás. Ennek ellenére megőriztük vezető helyünket, és az utolsó körben a gázpedál jeladó hibája ellenére is tudtuk növelni az előnyünket. Igaz, ehhez az ellenfelek kisebb hibázása is hozzájárult, de nekünk is voltak gondjaink.” – mesélte a nap történéseit a pilóta.

“Több nehézségünk is volt a nap során, mégis elégedettek lehetünk, hiszen vezetjük a versenyt!” – kezdte Bagaméri Laci. “Jól sikerült a pályák feldolgozása, az összhang is remek volt az autóban, és a kritikus helyzeteket is jól kezeltük. Ilyenből több is volt, pl. egy rendőri ellenőrzés miatt az utolsó pillanatban érkeztünk meg az egyik gyorsaságihoz, menet közben kellett beöltöznünk, miközben a gázpedálra pedig időnként nem reagált az autó. Még egy kő i beszorult a hátsó féknyereg és a tárcsa közé, így meglehetősen túlcsorduló adrenalinnal kezdtük az utolsó gyorsaságit, amin mindezek ellenére a 2. legjobb időt értük el, és tudtuk növelni az előnyüket a legközelebbi ellenfelekkel szemben.” – részletezte az eseménydús nap történéseit a navigátor.

Vasárnap két pályán 4 gyorsasági vár Fricire és Lacira, köztük a 22,5 km-es Power stage is, melyen további “bónusz” pontokat is lehet gyűjteni. A szombati versenynap megnyeréséért minden esetre már Friciéket illeti az 5 bónuszpont, amiken nagy jelentősége lehet az év végi elszámolásnál.

Forrás: Just Creative