Turánék a második helyen végeztek a tesztversenyen

Turán Frici: „Még motiváltabban várjuk a Salgó Rally-t!

Turán Frigyes és Bagaméri László egy rendhagyó versennyel nyitotta meg a raliidényt, az összeszokott páros ugyanis a mecseki, Rally3-as Kisvaszar Rally-n tesztelhette hétvégén az új Volkswagen Polo R5-öt. A fiúk a tesztversenyt kategória másodikként zárták.

„Nagyon vártuk, hogy végre versenykörülmények között is autóba ülhessünk, a Kisvaszar Rally remek lehetőség volt a licenszes pilótáknak, hogy élesben teszteljenek a júliusi Salgó Rally előtt. Már az első gyorsasági szakasztól mindent beleadtunk, jók voltak az alapbeállításaink, a gumistratégia, de a csapattal a verseny közben is folyamatosan elemeztük a belső kamerás felvételeket és finomítgattuk a Polo beállításait. Gyorsról gyorsra másodperceket javítottunk, és nagy esélyünk volt a végső győzelemre is, az élboly rendkívül szoros küzdelmet vívott. Végül a második helyen végeztünk, amivel nagyon elégedett vagyok, ez csak még jobban motivál a Salgó Rally előtt. Fantasztikus volt újra találkozni a szurkolókkal, már mindenki nagyon várta, hogy versenyezni láthasson minket.” – mondja Turán Frici.

„Nagyon jól éreztük magunkat a hétvégi versenyen, örülök, hogy licenszes párosként rajthoz állhattunk a Kisvaszar Rally-n. Azt kaptuk a versenytől, … >>>

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 1

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 2

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 3, Rallye3

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 3, Lincence

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 4, Rallye3

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 4, Lincence

Kisvaszar Ralye 2020, Gy. 5

Kisvaszar Ralye 2020, törölt Gy. 6