Turánék nem állnak rajthoz a Zemplén Ralin

A Szilveszter Rallye-val búcsúztatjuk az idei szezont!

November 12-13. között a VIII. Zemplén Rallye-val zárul az idei Magyar Országos Rallye Bajnokság Rally1-es kategóriája, Turán Frici és Farnadi Ági azonban már az évbúcsúztató Szilveszter Rallye-ra készül. A páros ugyanis az előző versenyen történt baleset miatt végül nem áll rajthoz a zempléni futamon.

“A csapat fáradhatatlanul dolgozott a Volkswagen Polo-n, hogy elkészüljön az idényzáró versenyre, de végül a támogatókkal is egyeztetve az a logikus döntés született, hogy nem indulunk el a Zemplén Rallye-n. Körülbelül még egy hétre szükségünk lenne ahhoz, hogy mindent a lehető legjobb minőségben helyreállítsunk az autón, semmiképp sem szerettünk volna kapkodni, és emiatt kompromisszumos megoldásokat hozni. Természetesen nem örülünk, hogy ki kell hagyjuk a záró futamot, de más márkával, autóval nem szerettünk volna rajthoz állni” – kezdi Frici.

“Nem a 2022-es év a legjobban sikerült szezonunk, voltak lentek és fentek is, de úgy érezzük, hogy mivel nem a bajnoki címünk múlik ezen a versenyen, és az élen autózók eredményeibe már nem tudnánk beleszólni, magunk mögött hagyjuk ezt az évet és a következőre fókuszálunk” – teszi hozzá Ági.

“Szeretnénk méltóképp elbúcsúztatni az idényt, ezért mindenképp ott leszünk a Szilveszter Rallye-n, amit december 27-29. között rendeznek a Hungaroringen. Évek óta nem indultunk ezen a jó hangulatú futamon, már hiányzott nekünk is, alig várjuk, hogy autózhassunk a szurkolóink előtt. Rengeteg támogatást kaptunk tőlük a baleset után is, sokan érdeklődtek, hogy tudunk-e indulni a záró versenyen, ami nagyon jól esett nekünk. A Szilveszter Rallye-n egy látványos, gyors autózással szeretnénk meghálálni a nézőinknek az egész éves támogatást. Jövőre pedig újra találkozunk” – zárja gondolatait Frici.