Tűz van, babám! Francia idegenlégiós Oroszlányban

Pályafutását mentőként kezdte Franciaországban, de huszonhárom évesen szakmát és országot váltott, azóta az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját segíti éjjel-nappal. A veterán korú, különlegesen átalakított Peugeot 505 kombinak csodájára jár a szakma, de gazdái nem dísznek tartják – és nem is ijed meg a kemény munkától.

Pont ma harmincéves – mondja nem titkolt büszkeséggel Tyukodi József, az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, ezzel azt is elárulva, hogy miért ragaszkodott a fotózás kitűzött dátumához. Az ünnepelt az egyesület oszlopos tagja, de torta helyett csupán egy alapos mosást kapott születésnapjára, gyertyából pedig amúgy sincs szüksége négynél többre.

A fényképeken így is legjobb formáját mutatja, ami előéletét tekintve nagy szó, hiszen két évtizeden át szolgált franciaországi mentőalakulatoknál, míg aztán 2015-ben Magyarországra költözött, hogy szociális dolgozóként (értsd: ételhordó gépkocsiként) segítse az oroszlányi önkormányzat munkáját.

„Oroszlányban 2003-ban jött létre a Köztestületi Tűzoltóság. Az 1911 óta folyamatosan működő egyesület ekkor minden felszerelését átadta a hivatásos állománynak, így innentől nem rendelkeztünk saját autóval. Amikor aztán az önkormányzat franciaországi felajánlásból hozzájutott ehhez a Peugeot 505-öshöz, azonnal megláttam benne a lehetőséget. A hatalmas belső terű, mégis könnyű, kis fogyasztású, egyszerűen szervizelhető jármű tökéletesen alkalmasnak tűnt azoknak a feladatoknak a kiszolgálására, amikkel rendszeresen bennünket, önkéntes tűzoltókat bíztak meg: avartüzek oltására, műszaki mentések végrehajtására, kidőlt fák feldarabolására és eltávolítására, esőzések után elárasztott pincék szivattyúzására.” – kezdi a történetet a legelején Tyukodi József, aki 1980-ban kötelezte el magát a tűzoltóhivatás mellett.

„Jókor voltunk a jó helyen: az autót pont akkor kaptuk meg, amikor eljött az éves pályázatok beadási határideje. Felmértük az állapotát – a huszonhárom év nem múlt el felette nyomtalanul –, készítettünk egy kalkulációt, és amikor elnyertük a támogatást, megkezdődött a munka. Az autó műszakilag viszonylag jó állapotban volt, de a karosszériát itt-ott már megtámadta a korrózió.

Komoly bürokratikus vesszőfutást jelentett a francia papírok honosítása, a forgalmi engedély kiváltása, de az egyesület alapításának évfordulójára, 2015. augusztus 28-ra mindennel elkészültünk, az indítókulcsot Németh Gábor alpolgármester adta át az egyesületnek.”

Az autót még a Heuliez karosszériaépítő manufaktúra alakította át mentővé: a második üléssort kiszerelve egyetlen hatalmas teret alakítottak ki az első ülések mögött, itt helyezték el a mentőorvos ülését, a hordágyat, az oxigénpalackokat és a többi felszerelést.

Ezeket részben el kellett távolítani, részben a megváltozott feladatokhoz átalakítani, hiszen Tyukodi Józsefnek egészen pontos elképzelései voltak arról, hogy mi mindent szeretne az autóval szállítani.

„Tudva azt, hogy milyen feladatoknál kell helyt állnunk, összeállítottunk egy minimális felszereléslistát. Tizenkét tömlőnek, négy sugárcsőnek, egy osztónak, egy háti puttonyfecskendőnek, szikracsapóknak, egy állványcsőnek, egy szivattyúnak, két mentőkötélnek és mászóöveknek, négy sisaknak, terelőkúpoknak, bontóbaltáknak, lapátoknak kellett helyet találnunk. Van bent két láncfűrész is, meg porral oltók, és persze kell a hely az egyéni védőfelszereléseknek is. Ez mintegy féltonnányi tömeget jelent, tehát meg kellett oldani mindennek a biztonságos rögzítését.”

Az öreg Peugeot hatalmas rakterében minden centimétert kihasználtak, katonás rendben sorakoznak a felszerelések. A tartókat saját tervek alapján készítették el az egyesületi tagok, túlnyomó többségben Szlezák Ákos, Bodó Krisztián, Batta Attila és jómagam közreműködésével, minden hivatalos előírást és követelményt betartva.

Nehezítette a feladatot, hogy semmit nem szerelhettek be fixen, hiszen az 505-ös hivatalosan megmaradt mentőautónak, így a vizsgáztatás idejére mindig helyre kell állítani az eredeti állapotokat.

„Nem érte volna meg átminősíttetni az autót, de nem is volt rá szükség, hiszen azok a feladatok, amiket ellátunk, nem igénylik a megkülönböztető jelzés használatát.” – magyarázza a piros festés és a fényhíd hiányát Tyukodi József.

A közvetlen önkéntes tűzoltói feladatok ellátásán kívül a Peugeot 505 rendszeres feladatai közé tartozik a részvétel a Flórián-napi ünnepségeken, az egyesület alapításának évfordulójára szervezett programon, a város rendezvényein, a civil szervezetek programjain, valamint azokon a tűzoltóversenyeken, ahol minden alkalommal a csodájára járnak a ritka veteránnak.

„Évente mintegy 4000 kilométert megy az autó, ami nem sok, de vonuló kocsi lévén mindig indulásra készen kell hogy álljon. 2,5 literes dízelmotorjával és hátsókerék-hajtásával teljes terheléssel is komfortosan vezethető, pedig ilyenkor teljesen kilapulnak a hátsó laprugók. Az ülések tágasak, kényelmesek, műszakilag a kezdeti problémák elhárítása óta teljesen megbízható a Peugeot.” – összegzi a tapasztalatokat az egyesület elnöke, aki szinte mindig maga vezeti az autót.

Az impozáns, emelt tetejű kombi éves fenntartását részint pályázatokból, részint az egyesületnek nyújtott támogatásokból fedezik. A szponzorok matricái miatt gyakran csak versenyautóként emlegetik a Peugeot-t, amely most, harmincadik évét betöltve immár komoly veteránpiaci értéket képvisel.

Ennél fontosabb azonban az egyesület számára, hogy megbízhatóan szolgálja őket, és biztonságosan szállítja a tűzoltók mintegy kétmillió forint értékű szakfelszerelését.


Peugeot 505 Break SXD (1992) *
Motor típusaXD3
Szelepek száma / vezérlés8 / OHV
BefecskendezőBosch
Lökettérfogat (cm3)2498
Furat x löket (mm)94 x 90
Sűrítési viszony23 : 1
Teljesítmény (kW/LE/perc)75 / 4500
Forgatónyomaték (Nm/perc)147 / 2000
Legnagyobb fordulatszám (1/perc)4800
ErőátvitelHátsókerék-hajtás, ötfokozatú kézi sebességváltó
Üzemanyagtartály kapacitása (l)70
Hosszúság (mm)4901
Szélesség (mm)1730
Magasság (mm)1540
Tengelytáv (mm)2900
Nyomtáv e/h (mm)1481 / 1450
Fordulókör, padkák között (m)11,3
Közegellenállási együttható, becsült (cW)0,42
Menetkész tömeg, vezető nélkül (kg)1375
Terhelhetőség (kg)680
Legnagyobb vontatható tömeg (kg)1500
Fékek elöl/hátul (mm)tömör tárcsa / dob
Végsebesség (km/óra)146
Gyorsulás 0-100 km/óra (mp)19,5
Üzemanyag-fogyasztás, vegyes (l/100km)8,3
Üzemanyag-fogyasztás, város (l/100km)10,3
Üzemanyag-fogyasztás, országút (l/100km)8,3
Hatótávolság (km)846

* Az értékek a gyári kivitelű modellre vonatkoznak