Új autóbuszok álltak forgalomba Pest megyében

    A Volánbusz jármű-fiatalítási programjában Pest megye járműparkja tíz  nagy befogadóképességű Volvo 8900-as típusú autóbusszal fiatalodott – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.

    Az új autóbuszok elsősorban a Budapest-Dunaharaszti-Taksony-Szigethalom-Majosháza-Áporka-Kiskunlacháza-Dömsöd viszonylatban közlekednek.


    Az érintett településeken – a főváros lakosságát nem számítva – mintegy 60 ezren élnek, a buszok évente több mint 180 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást. Iskolai időszakban napi 38, tanszünetben munkanapokon napi 32, hétvégén pedig 13 járat közlekedik a térségben – közölte a Volánbusz.


    Új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. múlt év elején írt ki közbeszerzési eljárást, a sikeres lezárást követően országszerte 50 darab hosszú kivitelű jármű kezdte meg szolgálatát, ebből tíz Pest megyében állt forgalomba.


    Az új járművek forgalomba állításával lehetőség nyílt arra is, hogy a kiváltott MAN autóbuszok is kivegyék részüket a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia 150-es számú vasútvonal átépítése miatti vonatpótlási feladatból, miután az érintett települések teljes kiszolgálását a Volánbusz vette át – írták a közleményben.


    A Volánbusz szigethalmi telephelyéhez tartozó, most bemutatott, nagyságrendileg nettó 830 millió forint értékben beszerzett tíz Volvo mindegyike 95 férőhelyes, alacsony belépésű, szóló kivitelű, légkondicionált, akadálymentes, környezetkímélő Euro 6e motorral, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel és USB-töltőpontokkal felszerelt.


    A tájékoztatás szerint Bóna Zoltán, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) beszédében kiemelte: a közlekedés különös jelentőséggel bír a mindennapokban, ezért is örömteli, hogy fejlesztésének újabb mérföldkövéhez érkeztek a Csepel-szigeten és a Kis-Duna mentén.


    Ezt a minőségi előrelépést a közeljövőben továbbiak követik a kötöttpályás elővárosi közlekedés fejlesztésében, amely Szigethalmon, Szigetszentmiklóson és az egész régióban a jövő generációjának is meghatározó infrastrukturális változást hoz – tette hozzá.


    Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója kiemelte, a társaság idén is folytatja jármű-fiatalítási programját. A jármű-fiatalítási program elindítása óta 534 járművet adtak át Pest megyében, a most érkezett járművekkel együtt már 544 új autóbusz kezdte meg szolgálatát a megyében.


    A Volánbusz 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – a múlt év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további ezer új jármű beszerzését tervezi.


    A nagyarányú jármű-fiatalítás eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújulhat és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet – tájékoztatott a Volánbusz.