Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) élén

A szakmai szövetség elnöksége legutóbbi közgyűlésén Morenth Pétert, a Szövetség korábbi ügyvezető elnökét választotta meg elnökének a következő 5 évre.

Sipőcz Győző, a korábbi elnök, továbbra is az elnökség tagja maradt. Az új elnök, elődeihez hasonlóan a jövőben is kiemelt feladatként kezeli a hét hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepét a gumiabronccsal és a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. Célkitűzései között szerepel az elődei által elindított társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó program folytatása a közlekedésbiztonság terén, melynek részeként a felhasználókat és a szakma képviselőit kívánja közelebb hozni a Szövetséghez, így növelve annak ismertségét, csökkentve a balesetek számát.

Morenth Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát. Az egyetemi éveket követően vezető marketing-kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatói tisztségeket töltött be kormányzati intézményeknél, nemzetközi vállalatoknál és szakmai szervezeteknél. Alapítója volt több PR és lobbi kommunikációs ügynökségnek, és ezzel egyidőben, három éven át a Magyar Public Relations Szövetség elnökségének tagja volt, illetve a szervezet alelnöki tisztségét is betöltötte. Emellett a Nemzetközi Lobbisták Egyesületének és a PATSZ (Public Affairs Tanácsadók Szövetsége) alapító tagja, előbbinek elnöke. Tíz éve a Magyar Gumiabroncs Szövetség ügyvezető elnöke. Munkája mellett lassan 20 éve a Lesothoi Királyság budapesti konzuli képviseletének vezetője, tiszteletbeli konzul, és éveken át a Magyarországon Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testület alelnöke volt.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség újonnan megválasztott elnöke legfőbb feladatának a végfelhasználói tudatosság fejlesztését tekinti, előtérbe helyezve a biztonságos közlekedést, a szezonnak és a felhasználási feltételeknek megfelelő abroncsválasztást. Emellett a korábbi elnökségek tevékenységét folytatva, meg kívánja tartani a szervezet szakmai háttértevékenységet biztosító szerepét. Morenth Péter megválasztásakor megköszönte elődje elkötelezett tevékenységét, és hangsúlyozta, hogy folytatni kívánja a Sipőcz Győző által megkezdett munkát: „Minden, a gépjárműves közlekedésben résztvevő szereplő közös társadalmi felelőssége a kielégítő állapotú, aktuális szezonnak megfelelő gumiabroncsok használata, ezzel is elősegítve a biztonságos közlekedést saját és a közlekedés többi szereplője számára.” A szövetség 2021-ben is nagy hangsúlyt fektet a Magyarország Kormányával való együttműködésre. Az elnök szándékai szerint a biztonságos közlekedés fejlesztésén túl továbbra is előtérben lesz a hulladékabroncsok szakszerű kezelése, a fenntartható fejlődés és a hazai abroncsipar munkahelymegtartó és teremtő képessége.