Új gazdájához került az AMTS 2021 nyereményautója

A 101 EV Park Gyömrői úti bemutatótermében vehette át szerencsés új tulajdonosa a 2021-es AMTS nyereményautóját. A 2010-es, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2018-as, 2019-es és 2020-as évhez hasonlóan ismét egy autó volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet ezúttal a rendhagyó módon augusztusi időpontban megvalósult rendezvény keretei között sorsoltunk ki a korábbi jegyüket megtartó, valamint új belépőt vásárló látogatóink között.

Az autót természetesen ezúttal sem a show ideje alatt, hanem még idén júniusban, a Lurdy Házban berendezett bemutatótermünkben építettünk át nyilvánosan, egy szűk hónap leforgása alatt. Az impozáns kis sportkupé az egyik legkomolyabb darab lett az eddigi nyereményautók sorában, rengetegen indultak is érte az online formában lebonyolított játékunk keretei között.

A nyereményautón ezúttal is szinte minden fő momentum átalakult. A kasztni vonalait a Prior Design típushoz gyártott bodykitje – a történetünk során elsőként bevetett widebody szett – egészíti ki, emellett H&R futómű, az AKH kínálatából pedig MOMO felnik és Toyo abroncsok kerültek az autó alá. A Bara kárpitnak köszönhetően gyönyörű új bőrözést, a Hififutár / Grandvoice Audio / Gálffy Tuning triónak köszönhetően pedig ütős hifi- és multimédia installációt kapott a beltér. Az autó színét pedig minőségi, három tónusú SAFEX fóliázással varázsolta újjá a Vill-Fény csapata. 

Az egyedi Mini Cooper Coupe szerencsés új >>>