• Egyéb

Új generációs SKYACTIV jármű architektúra

A Mazda Új generációs SKYACTIV jármű felépítésének középpontjában egy emberközpontú fejlesztési folyamat áll, amely olyan, finomhangolt formában tálalja a SKYACTIV technológiák alapvető funkcióit, hogy az utasok élhessenek természet adta képességükkel, és az autó mozgása során megőrizhessék egyensúlyukat.

A rugózott tömeg mozgása kulcsszerepet játszik annak biztosításában, hogy az utasok maximális mértékben kihasználhassák természetes egyensúlyozási képességüket. A rugózott tömegnek képesnek kell lenni finoman és folytonosan elmozdulni, míg az üléseknek késlekedés nélkül kell együtt mozdulnia azzal, hogy a bemeneti energiát képes legyen finoman átadni az utas medencéjének.

Az ilyen jellegű finom, folytonos mozgásra képes rugózott tömeg létrehozásának a kulcsát a Mazda az alábbi három feltételben találta meg: biztosítani, hogy a rugózatlan tömeg folytonos hullámformában közvetítse az energiát a rugózott tömeg felé; összehangolni az erővektorokat; valamint mérsékelni az egymással átellenben lévő sarkak szerkezeti merevsége közötti eltéréseket.

Ezen három cél megvalósításával elérhető, hogy energia átadása és átvétel közben az átlósan ellentétes sarkak késlekedés nélkül együtt mozdulnak el.

Legfontosabb technológiák

Ülések: Együtt mozognak a rugózott tömeggel

A SKYACTIV jármű architektúrában az ülések kialakításuknak köszönhetően úgy támasztják meg az utasok medencéjét, hogy a gerincoszlop megőrizhesse S-alakú ívét, és ezáltal lehetővé teszik az utasok természetes egyensúlyozási képességének maximális kihasználását.

A medence felső részét megtámasztva biztosítják az egész medence megfelelő pozícióját. Kialakításának és keménységének köszönhetően az ülés pontosan tömegközéppontjánál fogja körbe a bordakosarat, ezzel segítve a gerincoszlop megtartását ebben a helyzetben. Az üléspárnázat kialakítása és keménysége révén megfelelő alátámasztást biztosít a combcsontnak.

A tervezők megnövelték az ülések belső szerkezetének és egyes alkotóelemeinek, valamint a karosszériától az ülésre erőhatást átvezető rögzítési pontoknak a merevségét. Ezzel kiküszöbölhetők a rugózott tömeg és az ülések mozgása közötti fáziseltolódások, így az utas medencéjére finoman, folytonosan hat a rugózott tömegből ébredő erőhatás.

Karosszéria: Késlekedés nélküli energiaátadás

Az alapvető SKYACTIV-karosszéria modell további finomhangolásával optimalizálták a talajtól az utasok teste felé irányuló energia átvitelét. A korábbi karosszéria esetében a vázat függőlegesen és vízszintesen összekötő gyűrűs szerkezeteket most az első és hátsó végeket összekötő elemekkel egészítette ki.

Ezzel olyan, több irányú gyűrűs szerkezeteket hozott létre, amelyek javítják a harántirányú merevséget. Az első és hátsó végpontokat összekötő átló mentén 30%-kal csökkent az erőátvitel késlekedése; a négy sarok szinte késlekedés nélkül adja át egymásnak az energiát.

Futómű: Elsimítja a rugózatlan tömegben ébredő erőhatásokat

A Mazda SKYACTIV jármű architektúra ezzel szemben egy vadonatúj futóműelvet követ: elsimítja a futómű által a rugózatlan tömeghez egy adott időtengely mentén közvetített erőhatásokat.

A mérnökök ezt úgy érték el, hogy teljes mértékben áttervezték az egyes futóműkomponensek funkcionális kiosztását. Az új szerkezetű abroncsok lágyabb oldalfala és mérsékelt általános merevsége a lehető legmagasabb szintű csillapítást és rezgéselnyelést teszi lehetővé.

Ezen megoldások lehetővé tették annak az egyedülálló G-Vectoring szabályzásnak az alkalmazását, amely a kormányparancsok függvényében úgy módosítja a motor hajtóerejét, hogy a hossz- és keresztirányú erőket egységesen kezelhesse.

Jobb zaj- és rezgéscsillapítás (NVH)

A Mazda felismerte, hogy az emberek kényelmetlenebbül érzik magukat, ha a zajok és rezgések hirtelen nagy mértékben, illetve egy adott határértékig emelkednek. A SKYACTIV jármű architektúra hatalmas előrelépést jelent a nem kívánatos zajok és rezgések csillapítása szempontjából, amennyiben kifinomult csillapítási technológiák alkalmazásával biztosítja, hogy a különböző forrásokból származó rezgések és zajok lineárisan változzanak az idővonal mentén, ami kivételesen kedvező észlelhető zajszintet biztosít az utasok számára.

Amikor a hagyományos járműszerkezetek az útfelület minőségének hirtelen változásával találkoztak, az úttól közvetített rezgési energia mellett a zajszint is megváltozott. A Mazda új rezgés- és zajcsillapítási szemléletében ezek a változások fokozatosan, lineárisan jutnak el az utasokhoz, összhangban a felszínminőség változásának mértékével. Mindez végeredményben csendesebb, kényelmesebb utazást eredményez.