Új időpontban és online rendezik meg 2020-as Brain Bar-t

{"key":"a5"}

A megváltozott körülményeket és a biztonsági szempontokat szem előtt tartva a Brain Bar szervezői úgy döntöttek, hogy a 2020-as jövőfesztivált online rendezik meg. Az idén kifejezetten a válság utáni újrakezdésre fókuszáló, Reboot! (újraindítás) címet viselő esemény új időpontban, 2020. szeptember 15-17. között jelentkezik, az online közvetített előadások pedig ingyenesen megtekinthetők lesznek bárki számára. A nemzetközi előadók mellett számos magyar szakember is csatlakozott a Brain Bar vendégeinek listájához, többek között Hosszú Katinka, Moldován András és Kajdi Csaba is egy-egy érdekes témában szólal majd meg.

Új időpontban, ingyenesen és online követhetik az érdeklődők a hatodik Brain Bar jövőfesztivált. Az idén Reboot!, azaz újrakezdés címet viselő rendezvény célja, hogy magas szintű tudással segítse a közönséget a koronavírus utáni világban. 2020. szeptember 15-17. között bárki megtekintheti a legnagyobb nemzetközi és hazai elmék előadásait, beszélgetéseit és vitáit a Brain Bar Facebook oldalán élőben streamelt eseményen. A válság számos aspektusát körbejáró előadások mellett a Brain Bar idén is a jövő legizgalmasabb álláslehetőségeivel várja az érdeklődőket: a Future Jobs virtuális karrierexpón a következő nemzedék szakembereit keresik, elsősorban kommunikációs, marketing, műszaki és analitikai területeken.

A korábban bejelentett vendégek mellett számos magyar szakember is csatlakozott a Brain Bar előadóinak csapatához, mint például a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka, vagy az egyik kereskedelmi csatorna üzleti showműsorának szókimondó befektetőjeként megismert Moldován András, étteremlánc-tulajdonos és sertésmogul. A magyar előadók táborát erősíti a Visage Model Management ügynökség alapítója, Kajdi Csaba is, aki az elmúlt években a magyar közösségi média egyik legmeghatározóbb alakja lett, valamint Vas Alexa Zsófia, a Low-Cost Robotics alapítója, aki gyermekek számára tervez 3D-nyomtatott protéziseket és Karacs Attila, K1-es Európa-bajnok, közelharc-kiképző is, aki megcáfolja az önvédelemmel kapcsolatos legismertebb tévhiteket.

Természetesen számos nemzetközi sztárvendég előadását is nyomon követhetik az érdeklődők. A jövőfesztiválon olyan szakemberek szólalnak majd meg, mint David Sloan Wilson, a világ legismertebb evolúcióbiológusa, aki a hit és tudomány közötti, évszázadok óta mélyülő árkot igyekszik betemetni, vagy Aliya Hamid Rao szociológus, aki a nemek közötti egyenlőség témáinak, valamint a nemi szerepek változásainak szakértője. Agyunk működéséről tudhatunk meg többet Dr. Hannah Critchlow fiatal agykutatótól, illetve Európa jövőjéről, várható válságokról, veszélyekről és megoldásokról tart majd előadást David Engels történész.

A jövőfesztivál megvalósulását 2015-ös alapítása óta kiemelt partnerként támogatja a BMW Group Magyarország az előremutató BMW i modellek jelenlétével. „2020-ban a járványhelyzet miatt a Brain Bar is alternatív módon, az online térben valósul meg, de reményeink szerint jövőre ismét visszatérhet az élő formátum és tovább folytatódhat az immár ötéves sikersorozat, ahol a márkánk egy igazán jól passzoló, innovatív és inspiráló közegben, illetve kreatív környezetben jelenhet meg” – mondta el Pócs Zsuzsanna, a BMW Group Magyarország marketing vezetője.