"Új izgalmak várnak ránk a Mecsekben"

51. Mecsek Rallye 2017-előzetes
Az idei bajnokság utolsó előtti futama előtt áll Balogh Jani és Holczer Dani, a helyszínt pedig az őszi pompájába öltöző Mecsek biztosítja. A sárguló falevelek szépségük mellett nehézséget is rejtenek magukban, hiszen a nedves aszfaltra hullva könnyen megviccelhetik a versenyző párosokat. 
Az utolsó veszprémi bevetés óta több mint két hónap telt el ami jól jött a csapatnak, hiszen a pilótája időközben eltörte a bokáját és a felépülése lassú folyamatnak bizonyult. A szeptember közepén rendezett parasznyai sprinten már autóba ült Jani és a Mecsek Ralit megelőzően is tesztelte az Evo 9-es Lancer-t és a gyógyult bokáját.

Balogh Jani: „Az autót maximálisan felkészítette a csapat, a beállításokkal kapcsolatban is képbe kerültünk, minden rendelkezésünkre áll, felkészülten érkezünk Pécsre. A teszt tapasztalatai bizalom gerjesztőek a lábamat illetően, még nem 100%-os de versenyzésre alkalmas állapotban vagyok. Az látszik, hogy egy-egy pillanatban mennyire terhelhető, de az igazi kérdés az az, hogy hosszútávon mennyire bírja az igénybevételt, mennyi idő után fog elfáradni. A pályabejárás is kicsit fárasztó, elég nagyok a körök, sok és különböző pálya nyomvonalát kell elsajátítanunk.”
Idén rendkívül változatos, izgalmakban bővelkedő Mecsek Rally ígérkezik. Először a Pécs Pláza parkolójában bőgnek fel a motorok és itt pillanthatja meg a publikum az ORB mezőnyét a Prológon. Szombaton öt különböző pálya várja a párosokat, ami komoly feladat elé állítja a csapatokat. Vasárnap az igazi klasszikusok, Orfű és Árpádtető fogadja a száguldó versenyautókat.
Balogh Jani:Lesznek olyan pályák, amiket csak egyszer fogunk teljesíteni a verseny ideje alatt. Izgalmas kihívás elé állít mindenkit ez a feladat, ami megmutatja, hogy kinek hogyan sikerült feldolgoznia az adott szakaszt a tréningek alatt. A másik döntő tényező az lesz, hogy ki milyen ritmust tud felvenni az adott gyorsaságin, mivel egy alkalom van mindenkinek arra, hogy ellője az adott pályán az arra betárazott puskaport. Senkinek nem lesz lehetősége a javításra, így jóval ralisabb lesz ez a három gyorsasági szakasz.”
A helyezésekért cserébe pontokat is osztanak a Mecsekben, amire a Balogh-Holczer kettősnek is szüksége van, abból is a lehető legtöbbre, hogy versenyben maradhassanak az év végi kategória címért vívott csatában.
Balogh Jani: „Az, hogy a bajnokságot illetően mi történik körülöttünk az majd adja magát. Igazából erre a versenyre koncentrálunk, van jó pár körülmény, ami nem rajtunk múlik. Nehéz és technikás pályákon lesz lehetőségünk versenyezni. Egy részét már jól ismerjük, és lesz amit most avatunk, mivel soha nem versenyeztünk még rajta. Az őszi páralecsapódástól kezdve a zárt lombozatú útszakaszok nedvességén át sok befolyásoló tényező lesz, ezért folyamatos koncentrációval kell mennünk.”