Új szolgáltatási szintre emelkedett a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz


    Új szolgáltatási szintre emelkedett a Kelenföld-Százhalombatta közötti vasúti vonalszakasz, miután üzembe helyezték az új elektronikus biztosítóberendezést, korszerű utastájékoztatási- és távközlési rendszereket alakítottak ki, telepítették az ETCS pályamenti alrendszert, és teljes körűen felújították a felvételi épületeket – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában európai uniós forrásból valósult meg, a kivitelezést a Siemens KLBA Konzorcium végezte nettó 16,6 milliárd forint értékben.


    Az ETCS, az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer elsődleges feladata a pályamenti berendezések és a vontatójármű közötti kapcsolat megvalósításával a vonatok közlekedésének felügyelete, a vasúti forgalom biztonságának növelése.


    A szakaszra a vonatforgalom szabályozására modern, emelt sebességű térköz és állomási elektronikus berendezéseket telepítettek. A 40a vonalon kiépült a központi forgalomirányító központ (KÖFI), mely lehetővé teszi a vonatforgalom teljes automatizálását, nyomon követését, továbbá a forgalom egy központból történő irányítását és szabályozását.


    A közlemény szerint az állomásokon és megállóhelyeken az utastájékoztatást korszerű hangos- és vizuális utastájékoztató rendszerek biztosítják, az utasok kényelmét infokommunikációs rendszerek (INFO oszlopok) segítik, biztonságukat fejlett kamerarendszerek garantálják. A vasútközlekedéshez szükséges energiaellátást az Érden telepített vontatási alállomás fejlett XXI. századi transzformátorai szolgáltatják.