Új utastérlevegő-szűrőt fejlesztett a Honda

  • A többrétegű, progresszív filter megbízhatóan fogja meg a fertőző részecskéket, így útját állja az életképes vírusok terjedésének
  • Négy speciális réteg a maximális védelemért
  • A levegőben terjedő kórokozók több mint 90%-át megfogja a szűrő, ezt követően egy gyümölcskivonattal impregnált, biológiai rétegen áramlik át a levegő, ami a fertőző molekulák közel 100%-át semlegesíti

Új, prémium utastérlevegő-szűrő forgalmazását jelentette be a Honda. A különleges filter – egészségre rendkívül ártalmas – baktériumok, allergének és vírusok széles skálájával szemben bizonyult hatékonynak, beleértve a SARS CoV-2 vírustörzset is.

A szűrőt a Freudenberg Csoport munkatársaival közösen fejlesztették a japán cég szakemberei, és eredeti Honda alkatrészként, az alapszűrő alternatívájaként szerepel hamarosan a márka kínálatában. Legfőbb előnye, hogy aktív védelmet nyújt és ezáltal jelentősen csökkenti a levegőben terjedő kórokozók számát. A titok nyitja az egyedülálló, több rétegű konstrukció, ami megszűri, „elkapja” és „elfojtja” az ártalmas környezeti gázokat, bennük a szerves és szervetlen anyagok részecskéit, illetve molekuláit.

Eiichi Hino, a Honda Access Europe NV elnöke kifejtette: „Az emberek egyre tudatosabbak és egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a baktériumok és vírusok, pl. COVID-19 kórokozója, elleni harcra, ezért folyamatosan nő a védelmi megoldások iránti kereslet. Ez a prémium szűrő remekül mutatja, miként dolgozik együtt a Honda a partnereivel azaz gyorsan, hatékonyan, a járművezetők és az utasok egészségét, valamint menetbiztonságát szem előtt tartva.”

Hogy működik a Honda prémium utastérlevegő-szűrője?

A fertőzés kockázatának csökkentése érdekében érdemes rendszeresen friss levegőt beengedni az utastérbe, így jelentősen mérséklődhet a kórokozók koncentrációja. Ha a vezető aktiválja a belsőlevegő-keringetést, a légminőség jelentősen függ a szűrőrendszer minőségétől, illetve a levegőcsere gyorsaságától. A Honda prémium szűrőjének első két mikroszálas rétege a legkisebb por- és pollenrészecskéket, illetve vírus méretosztályú molekulákat is megfogja, majd az aktívszenes harmadik réteg veszi át a stafétát, ami megköti az egészségre veszélyes részecskéket és savas gázokat. A negyedik réteg nem más, mint egy innovatív, gyümölcskivonattal átitatott biohártya, ami foglyul ejti a levegőben terjedő kórokozókat és nem engedi, hogy (újra) az utastérbe kerüljenek. A piaci bevezetést megelőzően, átfogó tesztelési sorozatot az Austrian Research Institute (OFI) intézet munkatársai irányították.

A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, tehát tüsszentés, köhögés és lélegzés közben kórokozók kerülnek a levegőbe, melyek több órán, sőt napon át fertőzőek maradhatnak. A helyzetet rontja, hogy a légmozgás, a hőmérséklet-változás és a páraképződés hatására a lerakódott részecskék újra a levegőbe kerülhetnek, tehát kulcsfontosságú, hogy a levegő átkeringjen a szűrőn.

A finomrészecske-szűrőként szolgáló rétegek a hagyományos anyagoknál hatékonyabban fogják meg a vírusokat. Erről tanúskodik, hogy nemcsak a nagyobb molekulákat (> 5 μm), hanem a kisebb levegőben terjedő kórokozókat is csapdába ejti (< 5 μm). A számok igencsak meggyőzőek: a Honda prémium szűrője a levegőben terjedő kórokozók 90%-át képes megfogni, a gyümölcskivonattal átitatott, aktív biohártya pedig közel 100%-ukat semlegesíti.

A SARS-CoV-2 kórokozó csak egy azon folyamatosan fejlődő vírusok közül, amelyek jelentős veszélyt jelentettek, illetve jelentenek az emberiségre. Az utazás közbeni fertőzés kockázatának csökkentésével a Honda fejlett szűrője az egyik leghatékonyabb járvány elleni eszköz a piacon.

Hogy mihamarabb elterjedhessen ez az új szűrő és minden jelenleg forgalmazott Honda modellhez elérhetővé váljon, ezért a bevezetése folyamatosan zajlik – országonként eltérően – de a Honda hazai márkakereskedéseiben már kapható.

HUNGARIAN_Honda_airfilter_newLetöltés

AJÁNLÁSOK AZ UTASTÉRI FERTŐZÉSVESZÉLY KOCKÁZATÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE

  • Friss levegő beengedésével mérsékelhető a fertőzés esélye, hiszen számottevően csökkenhet a kórokozók száma, illetve koncentráltsága a levegőben.
  • A filter hatékonysága kulcsfontosságú a veszélyes anyagok, molekulák és patogén aeroszolok kiszűréséhez, különösképpen, ha a vezető aktiválja a belsőlevegő-keringetést, hiszen ilyenkor a légminőség jelentősen függ a szűrőrendszer minőségétől, illetve a levegőcsere gyorsaságától.
  • Az innovatív, fertőtlenítőfelülettel ellátott szűrő megakadályozza, hogy az ártalmas molekulák újfent a levegőbe kerüljenek, ezáltal nagyban hozzájárul a biológiai terhelés csökkentéséhez, tehát az egészség és a környezet védelméhez.
  • Szűrőkarbantartás: A jelenlegihez hasonló, különleges helyzetekben érdemes a megszokottnál sűrűbben cserélni a szűrőt.

A fényképek tulajdonosa: © Freudenberg Filtration Technologies, Honda

A micronAir® védjegyoltalmat élvez és a Carl Freudenberg KG. tulajdona. © Freudenberg Filtration Technologies SE & Co. KG.

A BPR előírásaival összhangban, azokban az esetekben, amikor Honda prémium utastérlevegő-szűrőt alkalmaznak, a végfelhasználókat tájékoztatni kell, hogy a Freudenberggel közösen fejlesztett filterek ún. „kezelt termékek”, melyek biocidális tulajdonságokkal rendelkeznek.

A Freudenberggel közösen fejlesztett Honda prémium utastérlevegő-szűrő vírusölő felülete, nem más, mint egy funkcionális réteg, amelyet gyümölcskivonattal itatnak át (aktív összetevő: citromsav, CAS-szám: 77-92-9 és/vagy 5949-29-1). Levegőkezelésre és légkondicionáló rendszerek kiegészítőjeként alkalmazható. A biztonságos baktérium- és gombaölő-képesség gram-pozitív és -negatív baktériumokkal, élesztőkkel és gombákkal szembeni hatékonysága egyaránt bizonyított, így a vírusok terjedését, illetve újbóli levegőbe kerülését egyaránt megakadályozhatja. Az – ISO 18184:2019 – szabványnak megfelelő vizsgálatokon Honda prémium szűrője kiváló antivírusos eredményeket ért el a H1N1 (sertésinfluenza) és a HCoV 229E vírussal szemben. Jelen helyzetben túl veszélyes lenne a szűrő tesztje a – COVID-19 betegséget okozó – SARS-CoV-2-re vonatkozóan, de a Freudenberg szakemberei azt feltételezik, hogy 99,9 %-os eredményt érne el.

Jelen dokumentum nem hordoz jogi szempontból kötelező érvényű információt. A Honda és a Freudenberg Filtration Technologies SE & Co. KG nem vállal felelősséget a dokumentumban olvasható információk teljességéért és az állítások helyes mivoltáért. A jogi felelősségre és a jótállásra vonatkozóan kizárólag a forgalmazáshoz kapcsolódó rendelkezések irányadóak.