Új virtuális tesztvezetés keretében mutatták be a Kuga Plug-in-Hybridet

Az elmúlt időszakban, a veszélyhelyzet idején Magyarországon is csökkent a Ford márkakereskedésekben az érdeklődő látogatások száma. Ebben az időszakban a tesztvezetéseket is szüneteltette a márka. A korlátozások feloldása után ugyan visszatért az élet a márkakereskedésekbe, és a személyes tesztvezetés lehetősége ismét adott. A Ford most egy új, virtuális tesztvezetési lehetőséget is meghirdet, melynek segítségével az ügyfél egy hozzáértő és felkészült értékesítő segítségével az otthonában ülve élheti át egy tesztvezetés élményét. Az ügyfél helyett ugyan az értékesítő vezet, de a fejére szerelt GoPro kamerának köszönhetően az ügyfél pont azt látja, amit egy tesztvezetésen látna. Kapcsolattartásuk a vezetés során folyamatos, a Ford Sync3 rendszer segítségével az autóban kihangosítva beszélgetnek. A virtuális tesztút során az ügyfél kérdezhet, kérheti, hogy mikor mit csináljon és mit mutasson meg neki az értékesítő, így a tesztvezetés során az érdeklődő ügyfél egyedi kérdéseire is választ kaphat, és minden őt érdeklő információt megkaphat az adott modellről.

A Ford május 22-én, péntek délután 16:00-kor a márka Facebook csatornáján egy Facebook live stream keretében egy új Ford Kuga PHEV modellen mutatta be az érdeklődőknek az új szolgáltatást.

A Ford Magyarország Facebook oldalán itt volt követhető az élő közvetítés.