Újabb autóbuszokkal gyarapítják Zala megye járműállományát

   Két nagy befogadóképességű autóbusszal gyarapodott a Volánbusz Zala megyei járműállománya, amelyet a közeljövőben újabb buszokkal egészítenek ki – tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.

    A közlemény szerint az új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. 2021 elején írt ki közbeszerzési eljárást, amelynek köszönhetően 50 hosszú kivitelű autóbusz kezdte meg szolgálatát országszerte. Ebből két jármű Zala megye útjain állt forgalomba olyan útvonalakon, amelyeken évente több mint 500 ezer utas számára biztosítanak komfortosabb utazást.


    A nettó 167 millió forint értékben beszerzett két Volvo 8900-as jármű 95 férőhelyes, alacsony belépésű, akadálymentes kialakítású, szóló kivitelű. A légkondicionált járműveket környezetkímélő, Euro 6e besorolású motor hajtja, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató-rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.


    A tavaly ősszel aláírt újabb beszerzési megállapodásnak köszönhetően a közeljövőben érkezik két új, a távolsági közlekedés igényeinek megfelelően normál padlós Mercedes-Benz Intouro M típusú szóló autóbusz is a Keszthely-Győr útvonalra. A légkondicionálóval ellátott járművek 73 utast szállíthatnak, rendelkeznek kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató-berendezéssel és USB-töltőpontokkal is.


    Néhány héten belül forgalomba áll öt újszerű, Setra S 516 HD/2 típusú, távolsági autóbusz is a Zalaegerszeg-Budapest és a Nagykanizsa-Budapest útvonalon. Az 56 utas szállítására alkalmas, légkondicionált, környezetkímélő buszokon fedélzeti utastájékoztató-berendezés és USB-töltőpontok teszi kényelmesebbé az utazást.


    Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy tavaly négy MAN Lion’s City GL A23 csuklós, valamint 32  Credobus Econell 12 típusú szóló autóbusz került Zala megyébe, így a helyközi járműállomány 14 százaléka megújult, a teljes flotta átlagéletkora pedig 14,7-ről 11 évre csökkent. A most bemutatott két új járművel együtt 2018 óta már 61 új autóbusz biztosítja
a magasabb színvonalú kiszolgálást.


    A folyamatos fejlesztésekkel szeretnék elérni, hogy autó helyett minél többen üljenek buszra, hiszen a közösségi közlekedés választása könnyen, bárki által megtehető lépés a környezetvédelem és a fenntartható jövő felé vezető úton – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.


    A közlemény kitér arra is, hogy a MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018-ban indult járműfiatalítási programja keretében – a tavaly év végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba.


    A társaság idén további 1000 új jármű beszerzését tervezi, a nagyarányú járműfiatalítás eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 45 százaléka megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.