Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – közölte pénteken a helyszínen a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya kormánybiztosa.

    Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a sajtóbejáráson elmondta: a mintegy 45 milliárd forintos beruházással a jövő év végére elkészülő tesztpályán befejeződött a smart city, vagyis okosváros teljes úthálózatának kiépítése; a városi forgalmi környezetet imitáló területen hamarosan elkezdődik az épületelemek kivitelezése, ezzel 610 folyóméter hosszú homlokzatot alakítanak ki az utak mentén.


    Ugyancsak befejeződött a másfél kilométer hosszú, kétszer-kétsávos autópálya-szakasz aszfaltozása, illetve a felette átívelő, 40 méter hosszú felüljáró hídszerkezete, továbbá az ehhez csatlakozó három kilométeres autóútból az első egy kilométeres szakasz.


    A miniszteri biztos beszámolt arról is, hogy elkezdődött a fejlett vezetéstámogató rendszerek tesztelésére szolgáló pályaelem kialakítása, ahol különböző közlekedési szituációkban vizsgálhatják az önvezető járműveket. Szintén zajlik a >>>