Újabb jelentős flottamegrendelést kapott a DAF Trucks

540 tehergépkocsival bővíti flottáját a tekintélyes Hegelmann Transporte Group nemzetközi fuvarozási vállalat, a DAF XF 480 Super Space Cab típusú nyergesvontatók 2019 és 2020 folyamán fokozatosan érkeznek a délnémet vállalathoz. A Renewi hulladékgyűjtő vállalat 400, valamint a Girteka Logistics flottaüzemeltető 1500 darabos megrendelését követően ez rövid időn belül már a DAF Truck harmadik nagy darabszámú üzlete.

A Hegelmann Transporte vállalatot 1998-ban alapították és az autó-, a nehéz-, illetve az élelmiszeripar just-in-time rendszerű szállítási igényeire specializálódott. Mintegy négyezer dolgozójának, illetve egyaránt kétezer teherautójának és pótkocsijának tevékenysége Algarvétól egészen a kínai határig terjed. Székhelye a Stuttgart melletti Karlsdorf-Neuthardban működik.

Maximális üzemidő, a legmagasabb megtérülés (ROI)

„Nemzetközi növekedési stratégiánk sikere érdekében maximális üzemidőre és a lehető legmagasabb kilométerenkénti megtérülésre törekszünk” – hangsúlyozta Siegfried Hegelmann, a családi vállalkozás két tulajdonosának egyike. „A DAF mindenki másnál jobban megértette ezt, céljuk a mi nyereségességünk – ez avatja e márkát ideális partnerré számunkra.”

A gépkocsivezetők is elismerik a DAF erényeit

A Hegelmann korábban már több mint száz tehergépkocsit vásárolt az XF legújabb generációjából – amely a 2018-as „Nemzetközi Év Teherautója” („International Truck of the Year 2018”) díjat is elnyerte –, s gépkocsivezetőik egyaránt nagyra értékelik a DAF csúcs-modellsorozata kiváló menettulajdonságait, valamint Super Space Cab fülkéjének kényelmét és térkínálatát. „Nagy a hiány a hivatásos gépkocsivezetőkben, így e szempontok is különösen nagy szerepet játszottak abban, hogy ismét a DAF XF mellett döntöttünk” – mutatott rá Siegfried Hegelmann.

Egyedülállóan kedvező üzemanyag-fogyasztás

A most megrendelt tehergépkocsik egyaránt rendelkeznek az előretekintő sebességszabályzás (Predictive Cruise Control; PCC) technikájával és az éppen igénybe vett forgalmi sáv elhagyására figyelmeztető rendszerrel (Lane Departure Warning), valamint a vészfékfunkcióval (Advanced Emergency Braking System; AEBS) és az adaptív sebességszabályzással, egyszerre szolgálva a legmagasabb színvonalú kényelmet és biztonságot. A 355 kW (483 LE) teljesítményű PACCAR MX-13 erőforrás páratlan rugalmasság mellett kínál egyedülállóan kedvező üzemanyag-fogyasztást.

Nem kevesebb, mint 1100 szervizpont

A rendszeres karbantartásról akár 200 ezer kilométeres szervizintervallumokban a DAF igencsak sűrű, több mint 1100 európai márkakereskedőt és -szervizt számláló hálózata gondoskodik. A vállalat emellett a DAF MultiSupport javítási és karbantartási szerződéseivel is rendelkezik, így biztosítva kellő időben a megelőző karbantartást és a járművek optimális rendelkezésre állását.