Újabb ütemmel folytatódik a felújítás a Nyugati bevezető szakaszán

A ceglédi (100a) vonalon a Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakasz átépítése miatt a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek július 27-től augusztus 31-ig. Augusztus 19-től 21-ig éjszakánként az ünnep miatt nem lesz teljes korlátozás a Nyugatiba vezető pályaszakaszon, ezért mintegy 10 vonat a Nyugati pályaudvarról indul, illetve oda érkezik.

A ceglédi (100a) vonal fejlesztésének keretében, a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti szakaszon közel 6 kilométeren átépítik a vágányokat, hogy megszüntessék a sebességkorlátozásokat. A távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is korszerűsítik. Az ütemezésnek megfelelően haladnak a nyár végéig tartó munkálatok. A vágányzár miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok ezen a szakaszon, ezért az előző fázishoz képest módosították, korlátozták a Nyugati pályaudvar vonatforgalmát. 

Július 27-től augusztus 31-ig – 4 hétvége kivételével – az alább módosítások lesznek érvényben:

  • A Nyugati pályaudvarra, illetve a Nyugatiból 4 óra és 22:15 között óránként négy-négy vonat közlekedhet mindkét irányban, a felújítás előtti menetrendhez képest korábban indulnak a Nyugatiból és későbbi időpontban érkeznek oda. Napközben a zónázó vonatok Cegléd felé a Nyugatiból minden óra 1 perckor indulnak, a főváros felé pedig óra 57 perckor érnek a Nyugatiba, óránként egy monori személyvonat a Nyugatiból óra 6 perckor indul, és ellenkező irányba óra 52 perckor érkezik a Nyugatiba. A lajosmizsei vonalon a személyvonatok a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 42 perckor érkeznek. A nyíregyházi és záhonyi InterCity-k a Nyugatiból óra 21 perckor indulnak, és óra 37 perckor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli csúcsidőszakban munkanapokon 8 óráig óránként egy-egy plusz vonat is közlekedik Cegléd felől a Nyugatiba.
  • A szegedi InterCity-k munkanapokon, valamint augusztus 20-21-én és 30-án Zuglóig mennek és onnét is indulnak. A szegedi IC-k esetében mintegy 30 perces átszállási idővel kell számolni a Nyugatiba tartva, illetve onnét átszállva. (Augusztus 20-21-én és augusztus 30-án Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik.) 
  • A szegedi InterCity-k a hétvégéken Kelenföld állomásig mennek és onnét is indulnak.
  • Munkanap, augusztus 20-21-én és augusztus 30-án, 4:19-kor szintén Zuglóból indul Szegedre az S20-as jelzésű vonat, valamint Zuglóból 22:12-kor a Kecskemétre induló személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló személyvonat csak Zuglóig közlekedik.
  • Egyes elővárosi vonatok, valamint a Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony vonali sebesvonatok Zuglóig közlekednek, illetve onnét indulnak. Azonban a Debrecenből 3:26-kor és 4:16-kor induló sebesvonat a Nyugati pályaudvarig megy.
  • Éjszaka 22:15 és 4:00 között a ceglédi, debreceni és a lajosmizsei vonal járatai Kőbánya-Kispestig vagy Zuglóig közlekednek és onnét is indulnak, mert ekkor a Nyugatiba vezető mindkét vágányon dolgoznak és lezárják azokat.
  • A Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Vácrátót–Vác, és a Budapest–Esztergom vonalon közlekedő vonatok menetrendjét nem érinti a vágányzár. 

Augusztus 1-2-án, 8-9-én, 15-16-án, 22-23-án hétvégenként:

  • Szombatonként és vasárnaponként hajnali 4 órától 22:15-ig 3-4 pár vonat tud közlekedni a Nyugatiig, illetve onnét. (Napközben a Budapest és Cegléd között közlekedő zónázó Nyugatiból minden egész órakor indul, ellenkező irányból óra 59 perckor érkezik a Nyugatiba. Óránként egy Budapest–Monor között közlekedő személyvonat a Nyugatiból óra 5 perckor indul és óra 54 perckor érkezik oda.
  • Budapest–Lajosmizse, illetve Dabas között közlekedő személyvonatok Nyugatiból óra 10 perckor indulnak, és óra 49 perckor érkeznek. A Budapest és Nyíregyháza, Záhony között közlekedő InterCity-k a Nyugati pályaudvarról óra 16 perckor indulnak, és óra 44 perckor érkeznek a Nyugatiba.
  • A reggeli időszakban (a debreceni fővonali IC-k közlekedéséig) 6 és 8 óra között óránként 3-3 vonat érkezik Nyugati pályaudvarra.
  • A többi vonat Kőbánya-Kispestig, illetve Kőbánya-Kispestről jár. A szegedi InterCity-k Budapest-Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnét indulnak. Kelenföldről indul Szegedre 4:19-kor az S20-as jelzésű vonat, valamint 21:48-kor Kecskemétre a személyvonat. A 4:34-kor Szegedről induló gyorsvonat, valamint a Kecskemétről 4:31-kor induló személyvonat Kelenföld állomásig közlekedik. Az S36-os vonatok Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Kelenföldről indulnak és oda érkeznek.
  • Monoron a zónázó és a személyvonatok között az átszállási idő 16 perc helyett 46 percre növekszik. A szegedi InterCity-k esetében mintegy 30 perces átszállási idővel érhető el a Nyugati pályaudvar.
  • Éjszaka 22:15-től 4 óráig a ceglédi és a lajosmizsei vonal felől csak Kőbánya-Kispestig tudnak közlekedni a vonatok, illetve onnét is indulnak.

Augusztus 19-én estétől 21-én hajnalig az alább vonatok a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda is érkeznek:  

  • Augusztus 19-én és 20-án Szolnokra a 22:43-kor és 23:41-kor induló S50-es, a Lajosmizsére 23:31-kor induló S21-es jelzésű személyvonat, továbbá Monorról a 21:37-kor induló S50-es, Záhonyból a 17:03 órakor induló személyvonat, Szolnokról a 22:25-kor induló S50-es, Lajosmizséről a 20:41-kor induló S21-es jelzésű személyvonat.
  • Augusztus 20-án Debrecenbe a 22:23-kor induló sebesvonat és Záhonyból a 16:03-kor induló sebesvonat.
  • Augusztus 20-án és 21-én Szolnokra a 0:41-kor, 1:41-kor, 2:41-kor induló S50-es személyvonat és a 3:41-kor induló S51-es személyvonat a Nyugatiból indul.

A Budapest-Nyugati–Kőbánya-Kispest szakaszon közlekedő feláras vonatok (ideértve a Zuglótól, illetve Zuglóig meghirdetett feláras vonatokat is), ezen a szakaszon felár megváltása nélkül vehetők igénybe. Amennyiben a szegedi vasútvonalon közlekedő feláras vonat kiindulási vagy célállomása Budapest-Kelenföld, akkor a felármentesség a Budapest-Kelenföld–Kőbánya-Kispest szakaszra vonatkozik.

Az érvényben lévő menetrendmódosításokról utazás előtt a www.mav.hu/100a oldalon tájékozódhatnak az utasok.

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/07/27/jelentos-kesesek-a-cegledi-vasutvonalon/