Újraindult a rali a használtautó-piacon

Ismét emelkedőben az új Használtautó-index

Rekordmennyiségű, mintegy 175 ezer használtautó adásvétele zajlott Magyarországon a második negyedévben, szemben az előző negyedévi 158 ezerrel. Mindez a csökkenő átlagár ellenére is jelentős, közel 7 pontos emelkedést eredményezett a gazdát cserélő hazai használtautók összértékének alakulását mutató új Használtautó-indexben, melynek értéke meghaladta a 135 pontot.
 

„Míg az év eleje némi visszaeséssel indult, a második negyedév a szokásos szezonális erősödésnél is nagyobb forgalomnövekedést produkált  – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – A növekedésben elsősorban az játszott szerepet, hogy a használtautó-piac mindkét utánpótlási szegmensében jelentős növekedés zajlott: míg a használtautó-import volumene a második negyedévben 11 százalékkal múlta felül az első negyedévi teljesítményét, az újautó-eladások ugyanebben az időszakban több mint 25 százalékkal növekedtek.”
 
A Használtautó-indexről: A Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a korábbi időszakokhoz. A megújult Használtautó-index a Használtautó.hu-n kívül a vele közös tulajdonban lévő Jófogás.hu autóhirdetési adatbázisára is támaszkodik, így 2016-tól immár a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 90 százalékát felölelő piaci szegmensről rendelkezik közvetlen információval. Új viszonyítási pontnak emiatt 2016 elejét jelöltük ki, a piaci mozgásokat pedig 2014 elejétől mutatjuk be: a 2008-as válságot követő hosszú stagnálás után ugyanis ekkortól kezdett látványos emelkedésbe a használtautó-piac.
 
A használtautó-import továbbra is elsődleges forrása a hazai használtautó-utánpótlásnak: az első félévben behozott 73 500 személyautó 34 százalékkal több, mint az ugyanekkor forgalomba helyezett 54 800 darab új gépkocsi. Két évvel korábban azonban az import mennyisége még 55-60 százalékkal haladta meg az új autókét, vagyis az újautó-eladások szerepe a hazai járműpark cserélődésében ismét egyre jelentősebbé válik.
 

A használtautó-piacon továbbra is jobbára ezzel az öt márkával találkozhatunk
Az idei első félévben itthon értékesített használt autók mintegy fele (49%) öt márka valamelyikét képviseli. 14 százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második legjobban forgó márka a Suzuki, tíz százalékos részesedésével. Őket sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault követi.
 
2017. II. negyedév: