• Egyéb

Utazás motorkerékpárral a Föld körül

„A világ csodálatos, de a hazánk az otthonunk”

„Két fiatalember, Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1927-ben nekivágott a világnak, s egy oldalkocsis motorkerékpáron körbeutazta a Földet. Kilenc évet töltöttek nyeregben, 5 földrész 68 országában jártak, s mire 1936-ban egy életre való tapasztalattal hazatértek, már közel 170 ezer kilométert hagytak a hátuk mögött. Azóta nem volt magyar motoros, aki példájukat követte volna… eddig.

2018. június 1-jén Major János és Pribil Sándor Zoltán útnak indul és 100 nap alatt – Magyarország, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia, Japán, USA, Hollandia, Belgium, Németország, Ausztria útvonalon – több mint 22 ezer kilométert teljesít két keréken. 

Szándékuk a Föld körüli úttal nemes célokat is szolgál. A dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány kiemelkedő tevékenysége hosszú évek óta példaértékű. A világ körüli út szervezésekor összegyűjtött anyagi támogatás egy meghatározott részét – amit az adományozók felé is egyértelművé tesznek – számukra ajánlják fel szerény hozzájárulásként és nagyra becsülésük jeleként áldozatos munkájukért.

A Föld körüli út útvonala, eseményei, hírei, aktuális helyzete saját weboldalon, közösségi és egyéb média felületén folyamatosan elérhető és nyomon követhető lesz.