Vádat emeltek a Mátrában két éve balesetet okozó buszvezető ellen

     Tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a buszsofőrt, aki két éve fának ütközött járművével a Mátrában, ennek következtében tizenkét utasa megsérült – közölte a Heves megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.

    Kalmár Gyula tájékoztatása szerint a férfit azzal vádolják, hogy szabálytalanul használta az autóbusz fékberendezését, vezetéstechnikai hibája miatt következett be a baleset 2018 novemberében.


    A vádirat szerint a jármű vezetője 39 utassal Kékestető felől Mátraháza irányába haladva a lejtős, kanyargós és nedves úton nem használta a busz hidraulikus tartósfékrendszerét (retarder), csak a fékpedállal működtetett üzemi féket, amely emiatt károsodott, a fékdobok, fékpofák elégtek, így a fékpedál benyomásával a jármű nem lassult.


    A vádlott ezt 65-70 kilométeres óránkénti sebességnél észlelte, majd működésbe hozta a retardert. Ám mivel egy éles kanyarhoz közelített, amelyet nem tudott volna bevenni, a nagyobb baleset elkerülésére a járművet szándékosan jobbra kormányozta, ezután a busz egy út menti fának ütközött, így sikerült megállítani.


    A baleset következtében két utas nyolc napon túl gyógyuló súlyos, tíz ember pedig könnyű sérülést szenvedett.


    Az Egri Járási Ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a férfira a Gyöngyösi Járásbíróságtól, továbbá kezdeményezte, hogy a buszsofőrt tiltsák el a közúti járművezetéstől.