Vádat emeltek a versenyigazgató ellen a bordányi motokrosszkupán történt halálos baleset miatt

    Vádat emeltek a versenyigazgató ellen a bordányi motokrosszkupán 2019 tavaszán történt halálos baleset miatt – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a férfit foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják.


    A férfi – mint az országos szövetség delegáltja – versenyigazgatói feladatokat látott el 2019. március 30-án az enduro motokrossz-kupasorozat Bordányban megrendezett első fordulójában.


    A vádirat szerint a verseny délután három órakor kezdődő záró futamának utolsó körében az egyik versenyző az épített akadály tetejéhez érve a jobbrafordulást nem kezdte meg, és az akadály tetején kialakított törésnél a motorjával felemelkedve a pályát elhagyta, és a nézők közé zuhant. A pályát elhagyó motorkerékpár az egyik nézőnek olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a sérült a kórházba szállítást követően elhunyt.


    A motorkerékpár megfelelő műszaki állapotban volt, a pályaelhagyás nem műszaki hiba következménye, hanem versenybaleset volt. A versenyző a baleset következtében többszörös csigolyatöréseket szenvedett el, amelyek nyolc napon túl gyógyultak.


    A balesetért a vádlottat, mint versenyigazgatót terheli a felelősség a vádirat szerint, mivel a pályabejárás során a pálya minőségét és kialakítását, valamint a verseny biztonságos lebonyolításáért szükséges eszközöket megfelelőnek nyilvánította a licenc aláírásával. Tette a vádlott mindezt annak ellenére, hogy a balesettel érintett pályarész nem biztosította sem a nézők, sem a versenyzők védelmét.


    A pálya akkor felelt volna meg a biztonsági követelményeknek, ha a balesettel érintett részt, annak sajátosságai miatt a nézők számára elzárt területté nyilvánította volna, valamint leesés elleni védelem, vagy zuhanást tompító tárgy elhelyezésével a versenyzők védelmét is biztosították volna. A vádlott így a feladatkörével kapcsolatos foglalkozási szabályok megszegésével nem csak a nézők, hanem a versenyzők biztonságát és ezzel életét és testi épségét is veszélyeztette akkor, amikor a tőle elvárható körültekintést és figyelmet elmulasztotta az engedélyt kiadásakor – tudatta a csoportvezető ügyész.