Vajon van-e zöldebb autógyártó a Teslánál?

Amikor zöld autózásról esik szó, a Toyota és a Lexus mellett sokaknak a Tesla ugrik be az elsők között, sőt, vannak, akik egyenesen az akkumulátoros elektromos autózás szinonimájaként ismert, és nem mellesleg a marketing szakemberként is zseniális Elon Musk által fémjelzett amerikai márkát említik elsőként. Tekintsünk most el attól, hogy egy autógyártó környezettudatosságának vizsgálatakor az elemzők nem csupán az általa gyártott termékek, hanem teljes tevékenységének környezeti lábnyomát veszik figyelembe (ideértve a kutatás-fejlesztés és gyártás során használt megújuló forrásból származó energia és újrahasznosított anyagok arányát, illetve az autók egyes elemeinek későbbi újrahasznosíthatóságát), hiszen a Toyotához hasonlóan e területen a Tesla is igyekszik minden részfolyamatban meghonosítani a maximális környezettudatosságot. Hasonlóképp, ne feszegessük azt sem, hogy a külső töltést igénylő akkumulátoros elektromos autók épp annyira zöldek, mint a meghajtásukhoz felhasznált áram. Maradjunk egyszerűen a számoknál: valóban indokolt az, hogy a megkérdezett autóvásárlók a Teslát a legtöbb autógyártónál előbb említik, amikor a zöld autózásról van szó?

A Teslát megálmodó, alapító, és azt gyakorlatilag egy személyben irányító (kap is ez utóbbiért épp elég kritikát a vállalat, ahogyan annak idején az Apple Steve Jobs miatt, hisz ez nem kifejezetten a vállalati folytonosság legbiztosabb receptje) Elon Musk kétségkívül inspiráló és nagyszerű vezető, aki személyes vagyonát is feltette az általa a jövő zöld autózásának alapjául tekintett akkumulátoros elektromos technológiát propagáló autómárkára. Mindehhez páratlan érzékkel megáldott marketing és PR szakember is, aki gyakorlatilag reklámköltések nélkül érte el, hogy a Teslát sokan az egyik legizgalmasabb, jövőbemutató autómárkának tekintsék, legutóbb épp saját Tesla roadsterét küldve a világűrbe. Ez utóbbit a legtöbben az autóipar történetének legnagyobb szabású reklámhúzásaként dicsőítik, vannak ugyanakkor olyanok is, akik ennek a világűr öncélú szemetelésének meglehetősen rossz precedenst teremtő aspektusára hívják fel a figyelmet. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy a városi használat során akár 50-70%-ban tisztán elektromos, károsanyagkibocsátás és fogyasztás mentes közlekedést lehetővé tevő hibrid elektromos technológiát a Priusszal világhódító útjára indító Toyotához hasonlóan ma már a Teslát is sokan az elsők között említik, ha zöld autómárkákról kérdezik őket. Ez természetesen rendjén is van, hiszen az amerikai autómárka elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy az akkumulátoros elektromos autózás mára a közbeszéd tárgya legyen. Nézzünk ugyanakkor kicsit a lapok mögé, és vizsgáljuk meg, hogyan néz ki mindez számokban.

Az első negyedévben a világban gazdára találó zöld autók 85%-a hibrid elektromos, 15%-a akkumulátoros elektromos volt
A mértékadó JATO nemrégiben két kimutatást is készített, az egyikben az autómárkákat a 2018 első negyedévében értékesített akkumulátoros elektromos (BEV), a másikban pedig az ugyanezen időszakban eladott hibrid elektromos (HEV) autók száma szerint állította sorrendbe, előbbiek a zöld autó eladások 15%-át, utóbbiak azok 85%-át tették ki. Ennek oka kétségkívül az, hogy jóllehet az akkumulátoros elektromos autók a rendelkezésükre álló hatótáv 100%-át tisztán elektromos üzemben teszik meg, ez azonban meglehetősen korlátozott, gyakorlatilag csak városi használatra alkalmas, a töltési idő pedig még mindig rendkívül hosszú. Ezzel szemben ugyanakkor a hibrid elektromos autók városi használat során (tehát az akkumulátoros elektromos autók hazai terepén) ’csak’ 50-70%-ban közlekednek tisztán elektromos üzemben, de nem igényelnek külső töltést, és nem kell aggódnunk a hatótáv miatt, így rövid és középtávon egyértelműen ők maradnak a vásárlók favoritjai.

Az akkumulátoros elektromos autóknál egyelőre még, ha szűken is de a Tesla vezet

A kimutatásokból kiderül, hogy január és március között a Tesla 27.529 új akkumulátoros elektromos autót értkesített világszerte, ám nem sokkal lemaradva, 26.409 darabbal követi őt a kínai BAIC és 22.666 darabbal harmadikként a Nissan. Miközben a Tesla (egyébiránt részben gyártási kapacitási problémák és nem a kereslet miatt) ezen időszakban 35%-al növelte elektromos eladásait, addig a szorosan a nyomában lévő BAIC 142%-al növekedett, a Nissan pedig 38%-al bővült. Jó esély van tehát arra, hogy a második negyedév végére már nem a Tesla, hanem az Európában ismeretlen BAIC lesz a világ vezető elektromos autó gyártója, és az is lehet, hogy a Nissan is beelőzi az amerikai márkát (az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a Nissanéhoz hozzáadjuk a Renault eladásait is, akkor a konszern már most a Tesla előtt van). Azt persze érdemes megjegyezni, hogy e két márka nem a prémium kategóriában utazik, e tekintetben tehát valószínűleg továbbra is a Tesla viszi majd a prímet, amely az első negyedévben az akkumulátoros elektromos autók TOP10 márkája által eladott 129.948-as darabszám 21%-át jegyezte. Izgalmas még látnunk azt is, hogy a fenti TOP10-ből 4 márka volt kínai (az eladások 40%-a), 2 amerikai (25%), 2 európai (13%), 1 japán (17%) és 1 koreai (4%) – a kínai dominanciát az ottani, az akkumulátoros elektromos autók gyors térnyerését támogató helyi szabályozás magyarázza. Az elemzők szerint ugyanakkor alapvetően változtatja majd meg a képet, amikor az elektromos autózást a várakozások szerint forradalmasító szilárdtest akkumulátorok fejlesztésében is élenjáró Toyota is beszáll a ringbe: a japán autógyártó eddig tudatosan nem kínált akkumulátoros elektromos modelleket, mert arra várt, hogy az új akkumulátorok révén valóban élhető legyen a technológia, leküzdve a mostani töltési idő és hatótáv problémákat, most azonban a kínai szabályozás miatt a tervezettnél előbb kezdi majd meg akkumulátoros elektromost autóinak bemutatását.

A hibrid elektromos autók esetében megkérdőjelezhetetlen a Toyota dominanciája

Ha JATO által a hibrid elektromos autók értékesítését számba vevő táblára pillantunk, azonnal kitűnik, hogy itt bizony más ligában vagyunk: a Toyota elképesztő fölénnyel, 338.436 darabos első negyedéves eladással áll az első helyen, a Suzuki 143.429 darabbal a második, a Honda 72.333 darabbal a harmadik, a Toyota prémium márkája, a Lexus pedig 43.302 darabbal a negyedik. A hibrid elektromos eladások alapján TOP10-be 6 japán (az eladások 89%-a), 2 koreai (6%), 1 amerikai (2%) és 1 indiai (2%) márka fért be, itt az európaiak és a kínaiak labdába sem rúgnak. A Toyota a TOP10 hibrid elektromos márka eladásainak 717.356 darabos eladásainak 47%-át (a Lexusszal együtt 53%-át) jegyezte az első negyedévben.

Úgy tűnik ma egy autógyártó vagy a hibrid elektromos, vagy az akkumulátoros elektromos technológiát helyezi középpontba
A JATO két kimutatását összevetve feltűnik, hogy az ott szereplő 18 közül mindössze két márka, a Nissan és a Hyundai az, amelyik mind az akkumulátoros elektromos, mind a hibrid elektromos autó eladások tekintetében befért a TOP10-e, igaz egyik esetben sem vezető helyen (és mindkettő hibridből adott el többet). A többi autómárka a jelek szerint vagy a hibridek, vagy az akkumulátoros elektromos autók mellett tette le a voksát. Érdemesnek ítéltük ezért egy közös tábla elkészítését, amely együtt szerepelteti a márkák részben vagy teljesen elektromos autó eladásait, így ugyanis további összefüggésekre derülhet fény. Ilyen módon vizualizálható, hogy a részben vagy teljesen elektromos autók eladásai alapján a legzöldebb autómárka magasan a Toyota (a részben vagy teljesen elektromos autók eladásainak 39.9%-ával), amelyet a Suzuki (16,9%), a Honda (8,5%), a Nissan (6,6%) és a Lexus (5,1%) követ, a Tesla (3,2%) csak a hatodik helyen fut be. A világszintű zöld autó eladások 78%-át a japán autómárkák jegyzik, őket 6,1%-al követik a kínai, 6,1%-al a koreai, 5,9%-al az amerikai, 2,1%-al az európai, és 1,9%-al az indiai márkák.

A prémium márkák közül csak a Lexus és a Tesla fért fel a 18 legzöldebb autómárka közé

Feltűnően rosszul szerepelnek környezetbarát autók tekintetében az európai márkák, ami még hangsúlyosabban kitűnik, ha tudatosul bennünk: a prémium márkák közül csak a világszintű zöldautó értékesítések 5,1%-át jegyző Lexus, és a 3,2%-ot kihasító Tesla került be a TOP18 zöld autómárka közé. Hiába jelentek meg tehát hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos üzenetek a többi prémium márka kommunikációjában is, részéről, a részben vagy teljesen elektromos autók értékesítése tekintetében még az ismeretlen kínai márkák is megelőzik őket.

A Tesla azért túlmutat saját súlyán

Mint a fentiekből kiviláglik, a címben feltett eredeti kérdésünkre a részben vagy teljesen elektromos autók eladásai alapján igen a válasz: 5 olyan autómárka (köztük a Tesla közvetlen prémium versenytársának számító Lexusszal) is akad, amely nagyságrendekkel több zöld autót értékesít Elon Musk márkájánál. A Tesla-fanatikusok persze érvelhetnek azzal, hogy míg a Tesla előtt végző márkák a Nissant leszámítva kizárólag hibrid elektromos eladásaikkal érték el ezt az eredményt, addig a Tesla csak akkumulátoros elektromos autókat forgalmaz, reálisan gondolkodva ugyanakkor e nagyságrendbeli különbség mellett ennek nincs jelentősége: össze lehet-e vetni a 27.529 darab, 100%-ban elektromosan közlekedő Tesla jelentette károsanyag-kibocsátás csökkentést a 338.436 darab, városi forgalomban 50-70%-ban elektromosan közlekedő Toyota hibridével? Ettől függetlenül Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője nem mulaszt el rámutatni arra, hogy a Tesla messze túlmutat saját értékesítési súlyán.

„A Toyota és a Lexus közvetlen összehasonlítása a Teslával már csak a két vállalat múltja és méretbéli különbsége miatt sem volna fair a Teslával szemben. Éppen ezért nem vethető össze az sem, hogy a Toyota több, mint 11 millió, a Lexus pedig több, mint 1 millió (együtt tehát több, mint 12 millió) hibrid elektromos autót értékesített világszerte, szemben a Tesla által értékesített közel 315.000 akkumulátoros elektromos autóval. Épp mérete és korlátozott erőforrásai okán az sem róható fel a Teslának, hogy kizárólag az akkumulátoros elektromos technológia fejlesztésére koncentrál, szemben a Toyotával és a Lexusszal, amelyek a hibrid elektromos technológia fejlesztése mellett vezető szerepet töltenek be az elektromos autózást hamarosan forradalmasító szilárdtest akkumulátorok fejlesztésében épp úgy, mint a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológia területén végzett kutatásban. Sokkal inkább érdemes hatalmas elismeréssel megemlékezni arról, hogy a Tesla által a zöld autózás széles körben történő népszerűsítése területén végzett tevékenység csak a nála éves szinten gyakorlatilag mintegy százszor több autót értékesítő Toyota és Lexus környezettudatoság kialakítását célzó munkájához mérhető. A Tesla, amelynek kezdeti túlélését nagyban segítette a Toyota akkori részvényvásárlása a vállalatban, kétségkívül osztozik velünk a környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás alapvető értékeiben, így nem is kívánhatnánk nála jobb kommunikációs partnert ezen értékek továbbadására. Meggyőződésem, hogy a Toyota és a Lexus mellett a Tesla e területen végzett munkája, a versenytársak lépéskényszerbe hozása is hozzájárult ahhoz, hogy a környezettudatosság mára nem csupán a közbeszéd, de a többi autógyártó kommunikációjának is egyre hangsúlyosabb részét képezi, és bízunk benne, hogy ez hamarosan ezen autógyártók értékesítéseinek zöld autók irányába történő eltolódásában is tetten érhető lesz majd. Azt hiszem a következő generációk, amelyeknek bolygónkat örökül hagyjuk, a Toyota és a Lexus mellett emlegetik majd a Tesla nevét is, mint olyan autómárkáét, amely meghatározó szerepet töltött be abban, hogy átvezettük az autóipírt a környezettudatos 21. századba.” – fogalmaz Varga Zsombor