Változik a közösségi közlekedés a fővárosban

    Változik a közösségi közlekedés Budapesten a kegyeleti ünnepekkor, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb budapesti temetők felé rendkívüli járatokat indít.

    A BKK csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a társaság járatai csütörtökön és pénteken a tanítási szünetben érvényes, szombaton, vasárnap és hétfőn pedig az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. Emellett csütörtöktől hétfőig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, és rendkívüli járatok is indulnak.


    A 3-as metró szombaton a hétvégi menetrend szerint Újpest-központ és a Lehel tér között, vasárnap és hétfőn a hétköznapi menetrend szerint, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között jár. Szombaton a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között, vasárnap és hétfőn a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.


    A közlekedési társaság azt javasolja, hogy aki teheti, a hétvégén a közösségi közlekedést válassza, mivel megnövekedett autóforgalomra és korlátozott parkolási lehetőségekre kell számítani a temetők környékén.


    A tájékoztatás szerint szombat reggel 7 órától hétfő 20 óráig lezárják a X. kerületi Újhegyi utat a Maglódi út és a rákoskeresztúri Új köztemető bejárata között, az érintett szakaszra csak a BKK járatai hajthatnak be. Egyirányúsítják a Kozma utcát a Jászberényi út és a körforgalom között, a Sírkert utat pedig a Maglódi út irányába.


    A Pesterzsébeti temetőnél egyirányúsítják a Tartsay utcát a Borona utca felől a Temetősor irányába, a Temetősort elhagyni a Tartsay utca felől a Vasfű utca felé, valamint a Tartsay utca felől az Alsó határút felé lehet.


    Lezárják Kispesten a Temető közt, Pestszentlőrincen a Reményik Sándor utcát, a Cinkotai temetőnél a Simongát utat a temető előtt, illetve a Tátraszirt sort a Lóca utca és a temető között.


    A Budafoki temetőnél egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát a Gádor utca felé.


    Szombattól hétfőig 28B jelzésű villamos közlekedik a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között, Kőbánya-Kispest és az Új köztemető között pedig a 68B rendkívüli autóbuszjárattal lehet utazni. A Budafoki temetőhöz a 158B, a Pesterzsébeti temetőhöz a 36B, az Óbudai temetőhöz a 118B rendkívüli autóbuszjárattal is el lehet jutni – olvasható a közleményben.


    A közösségi közlekedési változásokról és a közúti fennakadásokról friss információk a BKK Info honlapján találhatók.