• Egyéb

Városi áruszállításra készült a VW e-Crafter

Nem véletlen, hogy Hamburgban mutatkozott be a Volkswagen e-Crafter, ugyanis ez a furgon nulla károsanyag-kibocsátású járműként a világ nagyvárosainak olyan környezetvédelmi övezeteibe is korlátozás nélkül behajthat, mint amilyenek például Hamburgban vagy Párizsban vannak. Ezért már piaci bevezetése előtt elnyerte a 2018-as Európai Fenntartható Közlekedési Díjat a kishaszonjárművek kategóriájában.

A második generációs Craftert már eleve annak figyelembevételével fejlesztették ki, hogy elektromos változata is lehessen, ezért a tervezők optimálisan helyezhették el az elektromos hajtáslánc elemeit. A lítiumion-akkumulátorpéldául a karosszéria alá került, így változatlan maradhatott a 2,59 méter magas, 10,7 köbméteres raktér. A kocsi legnagyobb hasznos teherbírása 0,975 és 1,72 tonna között lehet a specifikációtól függően.

Maximális terheléssel is 100 kilométer

A 173 kilométeres hatótávolságú e-Crafter ideális a városi áruszállítás számára. Ennek felméréséhez ugyanis a Volkswagen Haszonjárművek több mint 1500 ügyfelének 210 ezer menetprofilját elemezte ki.

A gyár ugyanakkor számos kiemelt európai ügyfelével együttműködve fejlesztette ki az e-Craftert: 25 vállalat 38 előszériás járművet tesztelt, és ezek a tapasztalatait, illetve ajánlásait használták fel a modell tökéletesítéséhez. A tesztüzem során bebizonyosodott, hogy még a legmostohább körülmények között is megtett az e-Crafter száz kilométert egy feltöltéssel. De még ennél is jobb hír, hogy az akkumulátorcsomag 45 perc alatt 80 százalékosra feltölthető.

e-crafter_2_v.jpg

A kocsi orrában elhelyezett 100 kilowattos, vagyis 136 lóerős elektromos motor legnagyobb nyomatéka 290 newtonméter. A nyomatékot egy egyfokozatú fordulatszám-csökkentő áttétel továbbítja az első kerekekhez differenciálművön keresztül.A jármű áramfogyasztása 0,975 tonna terheléssel vegyes ciklusban 21,54kWh száz kilométerenként.

Vezetéstámogató, kényelmi és információs rendszerek

Az e-Crafter olyan fejlett rendszereket kínál, mint a ParkPilot parkolássegítő, a másodlagos ütközésvédelem, a magastetős változatnál különösen fontos oldalszél asszisztens. A vezető dolgát az automatikus légkondicionáló és az ülésfűtés mellett jelentősen megkönnyíti az elektromosan fűthető szélvédő és az App Connect funkcióval ellátott Discover Media navigációs rendszer.