Városi zajból fejleszt áramot a Peugeot

Rendhagyó módon, egy kísérlettel vezeti be első elektromos személyautóját a Peugeot Franciaországban. A hanghullámokkal működő generátor ma még csak egy technikai geg, de akár sorozatgyártásig is lehetne fejleszteni.

Az elektromos járművek egyik fontos jellemzőjét állítja kontrasztba napjaink nagyvárosainak talán legidegőrlőbb tulajdonságával az a reklámkampány, amely a Peugeot e-208 bevezetését támogatja Franciaországban.

Mi az, amiből a világ minden nagyvárosában több van, mint kellene, ráadásul soha nem fogunk kifogyni belőle? A válasz: a zaj. Egyre több tanulmány foglalkozik a zajterhelés problémájával, az orvostudomány számára ma már nem kérdés, hogy a tartósan magas környezeti zaj ingerültséget, stresszt, alvászavart okozhat, rombolhatja a mentális egészséget, a jó közérzetet. Emellett gyermekeknél a kognitív képességek hanyatlásához vezethet a környezeti zaj, amely ráadásul keringési és anyagcsere-zavarokat is okozhat. Egy 2016-os tanulmány szerint Európában évente több mint 16 ezren halnak meg zajszennyezés következtében, csaknem 32 millió felnőtt él folyamatos zajterhelés alatt, és 13 millióan nem tudnak rendesen aludni a folyamatos zaj miatt.1

Mindez még inkább a villanyautók városi használata mellett szól, hiszen a tisztán elektromos hajtású járművek nem csupán helyi károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelnek, hanem rendkívül halkan is. Ha egy város járműállományát 100 százalékban villanyautókra cserélnénk, az észlelhető zajszint 30 százalékkal csökkenne.

Röviden és tömören tehát a villanyautó csökkenti környezete zaj- és légszennyezését. A Peugeot azonban nem érte be ennyivel, és bravúros csavarral előnyt kovácsolt a hátrányból. A hanghullámok ugyanis terjedésük során rugalmasan összesűrítik a közeget, amiben terjednek, így helyzeti és mozgási energiával is rendelkeznek. Ezt az energiát sikerült munkára fogniuk – még ha csak egy figyelemfelhívó reklámkampány idejére is.

Párizs legzajosabb pontján két különleges óriásplakátot állítottak fel, amelyeket a világon elsőként hangérzékelő szenzorokkal borítottak. A 30 mm átmérőjű piezoelektromos lapkák a hangnyomást elektromos energiává alakítják át. A több ezer szenzor elegendő áramot termel ahhoz, hogy segítségével tölteni lehessen a Peugeot e-208 akkumulátorát.

„Fontosnak érezzük, hogy modellpalettánk villamosítása során új innovációs területeket feltérképezve a lehető legsokrétűbben járuljunk hozzá a világ jövőjének kialakításához.” – nyilatkozta Thierry Lonziano, a Peugeot globális marketing és kommunikációs igazgatója. „Egyelőre kísérleti technológiáról van szó, amely nem képes egymagában, hálózati támogatás nélkül teljesen felölteni az akkumulátorokat, de nem is ez a fontos, hanem, hogy részesei lehetünk valami nagyon ígéretesnek.” Ezzel a kampányt megvalósító ügynökség, a BETC ügyvezető igazgatója, Tiphaine du Plessis is egyetért. „A Peugeot jövőképének szerves része, hogy felemeljük a hangunkat a társadalmat fenyegető problémák ellen, és aktívan igyekezzünk tenni azok ellen.”

„A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a szenzorok hatásfokát megnövelve olyan áramerősséget érjünk el, ami kompatibilis a töltőpontokkal” – vázolta a projekt szakmai feladatait Antoine Ughetto, a műszaki megvalósításért felelős stúdió, az interaktív tartalmakra specializálódott, rendre úttörő technológiákat – mesterséges intelligenciát, kiterjesztett valóságot, videó installációkat, böngészési élményt – alkalmazó, többszörösen díjnyertes MakeMePulse munkatársa.

A Peugeot e-208 a márka új villamosítási programjának első, tisztán elektromos eleme. A modell villanymotorja 3673 és 10 000/perc fordulatszám között adja le maximális, 136 lóerős teljesítményét, 260 Nm legnagyobb forgatónyomatéka már 300/perc fordulatszámtól elérhető. Az autó végsebessége 150 km/óra, álló helyzetből 8,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. 50 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorának teljes feltöltésével akár 340 kilométert képes megtenni (WLTP norma szerint). A mérnökök a Peugeot 208 fejlesztése során a padlólemezen az akkumulátor elhelyezésére szolgáló külön helyet alakítottak ki, így az elektromos e-208 csomagtartója és utastere pontosan ugyanakkora, mint a belső égésű motorral szerelt modellváltozatoké.

A Peugeot Európában elsők között kínált elektromos személyjárművet. Az 1995 és 2003 között forgalmazott 106 Electrique 95 km/óra végsebességre volt képes, nikkel-kadmium akkumulátorainak egy feltöltésével 100 kilométert lehetett megtenni. Utódja, a 2010-ben bevezetett iOn a világ első sorozatgyártású, nagy sebességre (130 km/óra) képes elektromos járműveként írta be magát az autóipar történelemkönyvébe. A 3,4 méter hosszú, 63 lóerős jármű már modern lítium-ion akkucsomaggal rendelkezett, amely akár 160 kilométerre elegendő energiát tudott tárolni.

A projektről az alábbi videóban többet is megtudhat:

Illusztrációk: Peugeot


1  https://www.eea.europa.eu/airs/2018/environment-and-health/environmental-noise