VÉGRE! Feloldották a Krisztina tér környékének lezárását, elszállítják a robbanótestet

Megsemmisítették a főváros I. kerületében, a Krisztina téren talált világháborús bomba gyújtószerkezetét, a robbanótestet elszállítják, a környék lezárását pedig feloldották hétfő este – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Markovics Zita elmondta, egy 100 kilogramm tömegű orosz repeszromboló bombát találtak, amelynek gyújtószerkezetét a helyszínen megsemmisítették a tűzszerészek, a bombatestet pedig a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják.
Közölte azt is: a környező lakóépületekből és az idősotthonból 733 embert kellett kikísérni, közülük 113 embert egy Attila úti gimnáziumban, 80-at kórházakban fogadtak. Délután, amikor megtudták, hogy bombát találtak az épületnél, azonnal hazaküldték a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 260 diákját és a tanárokat. A lezárás 41 épületet érintett, a többi között hat üzletet, három iskolát és egy idősotthont.
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán közölte: megnyitották a tűzszerészi munkák idejére lezárt Krisztina körutat, a Mészáros utcát és a mellékutcákat is. Az 56-os és az 56A villamos, a 16-os, a 105-ös autóbusz ismét az eredeti útvonalán, a 178-as autóbusz pedig a teljes vonalon jár.
http://egyszermarlattamautot.hu/2017/10/02/szoltunk-elore-lezartak-krisztina-ter-kornyeket-tobb-bkk-jaratot-erint-korlatozas/