Versenyre kész

A Mustang Mach 1 tervezői számos olyan aerodinamikai megoldást dolgoztak ki, amelyek a teljesítmény javítása mellett az autó látványos megjelenését is kihangsúlyozzák, egyfajta főhajtásként az eredeti modell előtt.

Az autó egyedi orrkialakításának meghatározó eleme az új, kétrészes felső hűtőrács, az új alsó hűtőrács és az új oldalsó légbeömlők, amelyek egyaránt javítják a légellenállást és a hűtési teljesítményt.

A Mustang Mach 1-esre 22 százalékkal nagyobb leszorító erő hat, mint a Mustang GT-re; ebben jelentős szerepet játszik hátsó diffúzor kialakítása (ezt az észak-amerikai piacra gyártott Mustang Shelby GT500 modellből vették át a tervezők), illetve a hosszabb alsó burkolat, amin célszerűen kialakított terelőlapok irányítják a hűtőlevegőt a fékekhez. Az első légterelőt úgy formálták meg, hogy nagyobb leszorító erőt termelve javítsa a kerekek tapadását a versenypályán, a hátsó spoiler kialakítása pedig kiegyensúlyozza a felfelé ható erőket.

A futómű-tuning során egyértelműen a versenypálya-menetek által jelentett komoly igénybevétel volt a legfontosabb szempont. Az állítható MagneRide® 2 felfüggesztés lengéscsillapítóit vasrészecskékkel kevert hidraulikafolyadék tölti ki; ennek ellenállása elektronikusan vezérelhető, így a csillapítás mértéke azonnal a pillanatnyi helyzethez igazodik. A rendszert úgy hangolták, hogy tökéletes összhangban működjön a merevebb első rugókkal és kanyarstabilizátorral. Az EPAS új beállításai mellett a Mustang Shelby GT350 és GT500 modelleken alkalmazott segédkeretek és kormánymű-komponensek is segítenek abban, hogy az autó a lehető legkészségesebben reagáljon a vezető kormánymozdulataira.

A Mustang Mach 1 komolyabb, gyorsabban reagáló fékerő-rásegítést is kapott, hogy a fékteljesítmény a nagy terhelések mellett is azonnali és egyenletes maradjon. Az elöl-hátul 0,5 collal szélesebb, 19 colos könnyűfém keréktárcsákon versenypálya-használatra is alkalmas Michelin Pilot Sport 4 gumiabroncsok feszülnek.