Vincze Ferenc újabb dobogós helyezésével tartotta életbena bajnoki reményeit az Ózd Ralin

Ez a hétvége bizony nem fog bevonulni a Korda Racing történelemkönyvének aranyoldalaira. A csapat úgy vágott neki a 2022-es Magyar Rallye Bajnokság hatodik versenyének, az Ózd Rallye-nak, hogy egy sikeres szereplés esetén mindhárom párosuk nagyot léphet a bajnoki cím felé. Az abszolút összetettjében második helyen álló Vincze Ferenc és Németh Gergely öt második hely után ezúttal a harmadik helyen végzett, míg az ORC-ben a Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó, a P13 kategóriában Határ Attila és Éhn Dániel kettős nem tudta befejezni a viadalt.

Nem éppen erről álmodtak a Korda Racing csapatvezetői, hogy 2022-es Magyar Rallye Bajnokság hatodik versenyéről, az Ózd Rallye-ról távoznak, akkor mindössze az abszolútban szerzett harmadik hely lesz a „csomagtartóban”. Ráadásul az idei esztendő legrosszabbul sikerült versenyére egy szomorú haláleset is rányomta a bélyegét, így sem a csapatvezetők, sem a versenyzők, sem pedig a szerelők nem emlékeznek majd szívesen erre a viadalra.

Pedig hatalmas reményekkel érkeztek meg az Ózd Rallye-ra, hiszen a Foczkó Ákos, Madarász Szabolcs duó (ORC) és a Határ Attila, Éhn Dániel kettős (P13) kategóriájának legnagyobb favoritja az év végi összetett megnyerésének. Ennek ellenére egyik duó sem tudta befejezni a versenyt, hiszen előbbi páros a 2. körben, míg utóbbi kettős a tragikus balesettel végződő szakaszon esett ki.

Mindenesetre a 2019-es abszolút magyar bajnok és navigátora, Vincze Ferenc és Németh Gergely nagyon készült az ózdi megmérettetésre, és az utolsó előtti szakaszig úgy tűnt, hogy a Skoda Fabia R5-össel száguldó két versenyző végre képes lesz öt 2. hely után versenyt nyerni, ugyanis ők álltak az összetett élén. Aztán jött a mindent eldöntő forduló, amikor Vinczéék a lámpájuk meghibásodása miatt a harmadik helyre estek vissza. Mivel az Ózd Rallye-t a legnagyobb rivális, a volt világbajnok Mads Ostberg nyerte, így az utolsó, másfél szorzójú Zemplén Rallye előtt a Korda Racing duójának 12,9 pont a hátránya.

Összességében jól sikerült a verseny, ugyanis előrébb léptünk a kocsi beállítása terén. Sokkal jobban fordult a Skoda a kanyarokban, mint korábban, végre megszűnt az eddig tapasztalt orrtolás. Nagyot csatáztunk a dobogós helyekért, tizedek döntöttek közöttünk sokáig, ám az esti két gyorson nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. A lámpákkal is gond volt, én is bátortalanabb lettem, így végül harmadikok lettünk. Az olyan utakon jól mentünk, amelyek a Zemplén Rallye-n is várnak ránk, ezért optimistán várjuk az utolsó bajnoki megmérettetést. Még megvan az esélyünk a bajnoki címre, így egy pillanatig sem adjuk fel. Amíg a matematika szerint nyerhetünk, addig hiszünk a győzelmünkben. A célban értesültem a tragikus balesetről, szeretnék az elhunyt családjának és barátainak részvétet nyilvánítani” – jelentette ki Vincze Ferenc.

A Korda Racing csapattulajdonosa egyszerűen nem érti, miért üldözi ebben az évben őket a legfontosabb pillanatokban a balszerencse. Ugyanakkor nem titkolja, mélyen megrázta őt a viadal utolsó szakaszán történt tragédia is.

Sosem fogom megszokni az ilyen tragédiákat, amiknek egyszerűen nem szabadna megtörténnie. Az elhunyt családjának részvétet szeretnék nyilvánítani a magam és a csapat nevében. Ráadásul nem volt elég ez az értelmetlen haláleset, a csapatunk számára is szinte rémálom volt ez az Ózd Rallye. Feriék egész nap szinte tökéletesen autóztak, aztán az esti szakaszokon elúszott a győzelem reménye. De nem adjuk fel, az utolsó centiméterig küzdeni fogunk az abszolút bajnoki címért. Hiszek abban, hogy a Jóisten mindig döntetlenre játszik, így visszakapjuk egyszer azt, amit most elveszítettünk. Sajnos Ákosék és Attiláék számára sem úgy végződött a verseny, ahogy azt terveztük. Remélem, a november 11-13-a között rendezendő Zemplén Rallye-ra túl tudják tenni magukat az Ózdon történteken.” – mondta Korda Erik csapattulajdonos.