Visszatértek a budai oroszlánok – jól halad a Lánchíd felújítása

Október 18-án, csütörtökön megszépülve tértek vissza az eredeti helyükre a Lánchíd budai hídfőit díszítő kőoroszlánok. Eközben zökkenőmentesen zajlik az átkelő felújítása: az útpálya új acélszerkezetére már felvitték a szigetelést és az azt védő aszfalréteget. A hídpályát a terveknek megfelelően decemberben visszaadják a forgalomnak.

Újabb látványos szakaszához ért a Lánchíd felújítása: a budai hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok október 18-án, kedden három teherautó segítségével visszatértek a helyükre. Több mint egy évvel ezelőtti távozásukhoz hasonlóan a kőszobrokat daruval, három darabban emelték vissza a háromméteres gránittalapzatukra.

Az eredetileg is egyenként három sóskúti mészkőtömbből faragott szobrokat a szakemberek gondosan elhelyezik a talapzatukon, majd a következő hetekben már ott, a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze őket.

A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreg belsejét is. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

Orvosi lézert is bevetettek a „ráncfelvarráskor”

Az oroszlánok restaurálása több mint egy évig tartott. A szakemberek egy újpesti műhelyben dolgoztak rajtuk műemlékvédelmi felügyelet mellett.

• Először felmérték, milyen állapotban vannak a Lánchíd oroszlánjai. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, elsőként megtisztították a szobrokat. Közben vegyszeres pakolásokat tettek azokra a felületekre – például a száj vagy a hajlatok környékére –, ahol a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. A budai oroszlánok megtisztításához korszerű orvosi lézert is bevetettek, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő, legmakacsabb szennyeződéseket.

• A szakemberek azt is feltárták, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Ehhez kalapáccsal kellett végigkopogtatniuk az oroszlánokat. Részletes hibatérképet készítettek, amelyen jelölték, hol vannak repedések vagy javításra szoruló részek.

• Különleges, kőkiegészítő habarccsal kijavították a feltárt hibákat, valamint szénszálas csapok alkalmazásával visszaillesztették, illetve újraépítették az elkopott vagy kitört részleteket, például a fogakat. Fontos, hogy a restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része.

• A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek. Ezért a javítások és pótlások elvégzése után a szakemberek kézi szerszámokkal alakították ki a szobrok felszínének – eredetivel megegyező – szerkezetét.

A pesti szobrok néhány héten belül követik a budai társaikat. Az oroszlánok talapzata a Lánchíd felújítása során szintén megújul, a budai oldali talapzat feliratain még dolgoznak a vésnökök, mielőtt aranyozni kezdenék őket.