• Egyéb

Wirtmann mindent vitt Egerben

Két győzelmet aratott és két bajnoki címet szerzett Wirtmann Ferenc és Barna György az Eger Ralin, az Országos Historic Ralibajnokság záró hétvégéjén.

 

Szombaton és vasárnap, két külön versenyt rendeztek a historic mezőny számára. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros mind a két nap a leggyorsabb volt, így a két győzelmével a historic abszolút és a D csoport bajnoki címét is elhódította. Wirtmann ezzel az elmúlt tíz évben minden szezont bajnokként fejezett be.

 

A csapat versenyt futott az idővel az Eger Rali előtt, hiszen a Pécsen eltört kormány irányítókart csak az utolsó pillanatban sikerült pótolni, az autó gyakorlatilag a gépátvételre lett kész és az első gyorsaságin tudták kipróbálni. A verseny alatt a váltóból kifolyt olaj tönkretett két önindítót, de ezt leszámítva a Ford Escort Mk II-es tökéletesen működött.

 

“Nagyon jó, de fárasztó versenyünk volt — mondta Wirtmann. — Mind a két nap gyakorlatilag problémamentesen tudtunk autózni. Az önindító különösen nem hátráltatott. Az már sokkal nagyobb probléma volt, hogy ömlött az autóba a kipufogógáz, amitől a fejünk is megfájdult. Jövőre be kell tömködnünk az összes lyukat a karosszérián.

 

A pályák jó minőségűek voltak, de nagyon sok bennük az egyenes, gyakran mentünk végsebességen, ami elég megerőltető a motornak.

 

Örülök a két győzelemnek és mindkét bajnoki címnek is. A dobogón Radó Pistitől kaptam egy pezsgőt, de nem üvegben, hanem a nyakamba. Viszont rendes volt, mert utána segített betolni az autót, mert akkor már nem működött az önindítónk.”

 

WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:

Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely

Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Vltava Rali CEZ: C csoport 3.

Ózd Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Ózd Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Székesfehérvár Rali: műszaki hiba miatt kiesett

Baranya Kupa: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. Hely

Mecsek Rali: műszaki hiba miatt kiesett

Eger Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Eger Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

 

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  9. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  10. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok