Wirtmann tizedik bajnok évére készül

A D korcsoportban és az abszolút bajnokságban is az élről kezdheti Wirtmann Ferenc és Barna György az Országos Historic Ralibajnokság hetedik futamát, a Mecsek Ralit. Egy jó szerepléssel akár már Pécsen megnyerhetik a bajnokságot, amely zsinórban a tizedik év lenne, amelyet Wirtmann bajnokként fejez be.
A verseny különösen nehéz lesz, hiszen összesen 143,6 gyorsasági kilométert kell megtenni a historic versenyzőknek, hét különböző pálya szerepel a programban, amelyeknek egy része új, illetve a historic Eb-re több, igen jó versenyző és nagyon jó technika érkezett hazánkba.

A páros azonban most is a szokásos céllal áll rajthoz: győzni szeretnének.
Érdekes verseny lesz a Mecsek Rali – mondta Wirtmann. – Több évtizede versenyzek a Pécs környéki pályákon, ennek ellenére az idén lesznek olyan gyorsaságik, ahol még soha sem mentem. Nagy kihívás lesz a hét különböző pálya és a sok gyorsasági kilométer is, de hát végül is erről szól a rali.
Az Eb-re nem jött sok külföldi páros, viszont a mezőny eleje nagyon erős. Nem csak jó autókat láthat a közönség, de a versenyzők közül is a legjobbak neveztek. Ők az Európa-bajnoki címért fognak versenyezni egymással, mi a magyar értékelésben szeretnénk nyerni.
2008 óta minden szezont bajnokként zártam vagy a magyar, vagy a CEZ értékelésben vagy mind a kettőben, ha az idén is nyernék, akkor az zsinórban a tizedik bajnoki évem lenne, ami nem hangzik rosszul.
Az Escortot a Budapest Ralira felkészítettük, de mivel az elmaradt, gyorsan szét is szedtük. Az idén több problémánk volt az elektromos rendszerrel, amit most teljes egészében kicseréltünk. Az autó nagyon jó, nagyon jól szól, remélem, hogy a közönség és mi is élvezni fogjuk a hétvégét.”
WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:
Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely
Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Vltava Rali CEZ: C csoport 3.
Ózd Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Ózd Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Székesfehérvár Rali: műszaki hiba miatt kiesett
Baranya Kupa: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:
2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok