• Egyéb

115 új autóbusz közlekedik a magyar utakon

 A Volánbusz Zrt. flottája 115 darab új típusú autóbusszal (100 Credo és 15 MAN Neoplan Tourliner) bővült 10 milliárd forint értékben, az autóbuszok 80 százaléka magyar gyártmány – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. 

    A közösségi közlekedés fejlesztés érdekében a kormány célja a kényelmes, biztonságos, megfizethető, környezetkímélő és magyar autóbuszok közlekedtetése – tette hozzá a miniszter.
    

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: a már forgalomba került 115 autóbusszal együtt a következő időszakban összesen 201 modern jármű áll forgalomba. A teljes flotta beszerzési értéke meghaladta a 17 milliárd forintot.

    Palkovics László azt is bejelentette, hogy két éven belül Magyarországon is kiépül – amerikai mintára – az iskolabusz-hálózat rendszere.

    A miniszter az új beszerzésekről megjegyezte, hogy a lépés illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium buszstratégiájába, amelynek központi eleme a Magyarországon gyártott autóbuszok használata.