13 százalékkal nőtt a balatoni utasforgalom a nyári szezon elején

    A nyári szezon első 16 napján tavalyhoz képest 13 százalékkal többen, összesen 260 ezren utaztak a Balatonhoz vonattal – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel. 

    A vasúttársaság adatai alapján a Balaton menti települések között kevesen utaztak, a vonatjegyek túlnyomórészt az állandó lakhely és a tó közötti útra szóltak. A június 15-i szezonkezdet óta a pénztári jegyváltás 58 százalékot, az online 23 százalékot, az automatás 11 százalékot, a fedélzeti 8 százalékot tett ki. A közlemény szerint jól kezdtek az idén bevezetett étkezőkocsik, a napi 8 pár expressz szerelvényen több mint 3200 vendéget szolgáltak ki június második felében. 
 

   A MÁV a tavalyi nyár adatai alapján sikeresnek ítéli az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztéseit, valamint az értékesítési újdonságokat, a következő hetekben pedig a forgalom további emelkedésére számít. Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok pályaudvara volt a legforgalmasabb, de népszerű volt Fonyód, Zamárdi, Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely is. Az utaskomfort emelése érdekében július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi is közlekedik a Balaton expressz járatain – olvasható a közleményben.