Monthly Archive: december 2021
A kínai fejlesztésű Toyota Rhombust először hazai pályán, a 2019-es Sanghaji Autószalonon állították ki, de a 2021-es Los Angeles-i Autószalonon is feltűnt a japán gyártó standján a világpremierjét ünneplő, szintén elektromos hajtású, szériaérett bZ4X...
A főváros a kerületekkel együtt szabályozná az úgynevezett megosztott mikromobilitási eszközök – például a kölcsönözhető kerékpárok és e-rollerek – tárolását Budapesten, ennek érdekében mikromobilitási pontokat hoznának létre, ahol jogszerűen lehetne parkoltatni az eszközöket....
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Lánchíd felújítása: december 14-én, kedden a helyére került a medernyílásban az utolsó új acél pályatábla. Az átkelő tavasszal indult korszerűsítése ütemezetten és a tervek szerint halad, a hídpályát várhatóan egy...
Rendhagyó üzlet vezérelte az első olyan magyar autószervíz ötletét, ahol a női ügyfelekre építenek. A budapesti műhelyben a pult túloldalán is szakértő nők várják a kuncsaftokat, örömmel látják a gyerekeket, sőt hozom-viszem szolgáltatást is...
Négyen sérültek meg abban a balesetben, amelyben Gyöngyös és Adács között két személyautó és egy kamion ütközött össze kedd délelőtt – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Szabó Boglárka elmondta: a 3210-es...
Biztonságosabb és élhetőbb lett a BKK beruházásában az újpesti Rózsa utca. A munkák során kicserélték az útpálya aszfaltburkolatát, felújították a járdákat, kerékpársávot alakítottak ki és több mint negyven új fát ültettek. A IV. kerületi...
A jármű jó állapotának köszönhetően jelenlegi állapotában kiállítható, az új Közlekedési Múzeum tárlatát fogja gazdagítani. Újabb impozáns műtárggyal bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye, ezúttal egy Skoda Octavia Super került a múzeumhoz. A kormány májusban...
Egy szerb állampolgárságú férfi vezette azt az egyterűt, amely hétfőn éjszaka egy háznak ütközött és felborult Mórahalom belterületén, a balesetben hét ember halt meg, négy pedig megsérült – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője...
Fának hajtott és meghalt egy autós kedd délelőtt Tiszatarján közelében – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Azt írták, hogy az 53 éves férfi a 3313-as számú úton Hejőkürt irányából Mezőcsát felé hajtott,...
Húsz éve 12 kereskedőpartnerrel indult a Das WeltAuto Magyarországon. A kezdőcsapat egyike volt a Porsche Győr.A győriek körében a Pápai út főként arról ismert, hogy igen sok családnak onnan származik az autója. Egyrészt a...
A 3-as villamos vonalán és azok környékén tartottak ellenőrzést a BKK és a BRFK munkatársai december 8-án a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonsága érdekében. A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai partnersége keretében a közösségi...
Suzukis munkatársak és márkakereskedések ajándékokkal teszik szebbé rászoruló gyermekek karácsonyát. Az esztergomi óvodásokat is meglepetés várja. A Magyar Suzuki ismét csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi „Cipősdoboz” kampányához. Ezúttal 22 márkakereskedés is részt vett az...
A Kia és új partnere, a BlackRock Global Renewable Power, – más részvényesekkel együtt – újabb 700 millió eurót invesztál az IONITYbe 2025-re az ultragyors, 350 kW teljesítményű töltők száma 1500-ról 7000-re nő Európa...
Hét ember halt meg, négy pedig megsérült, miután egy illegális migránsokat szállító autó egy háznak ütközött és felborult hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia...
Meghalt egy férfi, akit egy helyi járatos autóbusz sodort el Győr belvárosában hétfő este – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A baleset a Szent István út és Aradi Vértanúk útja kereszteződésében...
Több ember meghalt, miután egy illegális migránsokat szállító autó egy háznak ütközött és felborult hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a baleset hétfőn 23...
Új funkciókkal bővül a Budapesti Közlekedési Központ weboldalán található Menetrendek aloldal. A társaság az újítással egy áttekinthetőbb felületet hoz létre, hogy az ügyfelek az eddigiekhez képest könnyebben megtalálják a számukra fontos járatokkal kapcsolatos információkat....
Megújulhat két fővárosi gyalogos aluljáró a 3-as metró vonalán: a tervek szerint korszerűsítik és akadálymentesítik a Göncz Árpád városközpont, valamint a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó aluljárót – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken...
A fővárosban a közösségi közlekedés használata során napi 2-3 esetben fordul elő, hogy orvosi segítségre szorulnak a BKK ügyfelei. Egy veszélyhelyzetben nagyon sok múlhat azon, hogy az utasok szakszerűen tudják ellátni a bajba jutott társukat. A BKK...
A téli autózás ugyanolyan örömteli lehet, mint a nyári; néhány szempont betartásával a hideg hónapokban épp olyan megbízható és biztonságosan üzemeltethető társunk lehet az autó, mint nyáron. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint...