Színvak felnőttek és gyermekek számára kölcsönözhető vizuális segédeszközökÉlvezze a kiállítást teljesebb színben és fokozott kontraszttalIngyenes ajánlat egy lendületes múzeumlátogatáshoz Az autóipar története változatos és színes. Ezt is szó szerint kell érteni, ahogy a Mercedes-Benz...
A hatezredik Volvo FH típusú nyergesvontatóját adta át a Volvo Trucks a Waberer’s International Nyrt-nek, amely egybeesett a két vállalat 25 éves együttműködésének évfordulójával. Az eseményen a két vállalat szándéknyilatkozatban erősítette meg, hogy összehangolják...
Kedden országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata. Az esemény budapesti sajtótájékoztatóján Kiss Boglárka, az EMH magyarországi rendezvényeit koordináló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) sajtófőnök-helyettese kifejtette, hogy...
A müncheni autószalonon tartották az új Passat Variant világpremierjét. A Passat olyan tulajdonnév, amely magáért beszél, nemigen van arra szükség, hogy hozzátegyük a családnevét, hogy ő egy Volkswagen, hiszen fél évszázad alatt 34 millió...
Mivel ma éppen úgy alakult, hogy tömegközlekedtünk egy keveset és a telefonunkat bújtuk az utazás közben, született egy (kettő, három…) ötlet és gyorsan beköltöztünk a tik-tok platformra is. Ennek köszönhetően a a és a...
A Jeep és a Merrell mindössze nyolc országban értékesíti új, Wrangler-ihlette túrabakancsát A Jeep a Merrell túra- és kültéri cipőmárkával együttműködve megalkotott egy limitált szériás túrabakancsot, amely állítólag „a két ikon legendás örökségére épült”....
A Hankook, a világ egyik vezető gumiabroncsgyártója, a Biztonság Hetéhez kapcsolódóan arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos az abroncsok minősége és rendszeres karbantartása közlekedésbiztonsági szempontból. A megfelelő abroncsok elengedhetetlenek a biztonságos közlekedéshez. A...
A Briggs Automotive Company (BAC) átadta új Mono szuperautójának első példányát egy kaliforniai vásárlónak, kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a legendás Monterey Car Week összejövetelen Carmelben debütált világszerte. Az új Mono-t, egy gyönyörűen...
A Párbeszéd-Zöldek szerint a kínai elektromosautó-gyártóknak az Európai Bizottság által indított vizsgálata aláássa a magyar kormány akkumulátoripari terveit. Jávor Benedek, az ellenzéki párt európai parlamenti listavezetője vasárnapi online sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a vizsgálat kiterjed...
Hosszú távon bármilyen hajtásláncopciót el tud képzelni új generációs globális zászlóshajójában a Toyota, beleértve az összes jelenlegi ismert villamosított alternatívát. Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado...
A LIQUI MOLY új autóápolási termékeket mutat be Több mint egy évtizede a legnagyobb német nyelvű autós magazinok olvasói a LIQUI MOLY-t választják a legjobb olajmárkának. A cég az autóápolás kategóriában is szeretné elérni...
A Continental a világ egyik első autóipari beszállítója, amely a Google Cloud adat- és mesterségesintelligencia-technológiáit közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja „A Google-lel közösen mesterséges intelligenciát építünk az autókba – mely fontos mérföldkő azon az...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.