Daily Archive: augusztus 5, 2024
A fővárosi önkormányzat négy forgalmas közlekedési csomópontban elektromos töltőkkel felszerelt, úgynevezett e-Mobilitási pontokat hozott létre, ahol külön útburkolati festéssel jelölt parkolóhelyek állnak rendelkezésre a megosztott elektromos autók számára – közölte a főpolgármesteri hivatal pénteken az...
Az International Chemical Investors Group (ICIG) megvásárolja a svájci Clarion bezárt romániai bioetanol gyárát a dél-romániai Podari településen – írta az economica.net a vállalat közleménye alapján. Az üzemet 140 millió eurós (55,398 milliárd forint)...
Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet – közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel....
Bangkokban mutatkozott be az eddigi legvadabb Toyota Fortuner Aki már járt Thaiföldön, az tudja, hogy az ország egyik legnépszerűbb szabadidő-autója a Toyota Fortuner, amelynek mindkét generációja az utcakép szerves részét képezi az országban, kis...
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent. Bár a második félévben...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) idén is a közösségi közlekedést ajánlja a Sziget Fesztivál megközelítésére: az elmúlt évekhez hasonlóan augusztus 7-től 13-ig a H5-ös HÉV sűrűbben és éjjel-nappal közlekedik a Batthyány tér és Aquincum,...
Sébastien Ogier szerezte meg a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team számára a győzelmet a hazai verseny, a Finn Rally drámai fináléjában. Ezzel a pilóta egyéniben a második helyre jött fel – úgy, hogy...
A 2024-es Africa Twin Adventure Sportsot kifejezetten hosszú utazásokra tervezték. Erről tanúskodik az új, megnövelt méretű, kiváló szél- és időjárás-védelmet nyújtó fejidom, mely az aerodinamikai hatékonyságot is fokozza. Ezt öt lépcsőben állítható túraplexivel szerelték...
Az Eurowag, az integrált mobilitási megoldások vezető szolgáltatója örömmel jelenti be, hogy július 1-jétől Kálmán László tölti be az Eurowag Magyarország country manager pozícióját. Kálmán László a MOL csoporttól érkezik az Eurowag élére és...
A Super SUV fedélzetén autentikus norvég tájakat, kultúrát és konyhát fedezve fel A Lamborghini Esperienza Avventura Norway, amelyet Lamborghini tulajdonosok és vendégek kis, exkluzív csoportjai számára hoztak létre, kivételes norvég tájat, vendégszeretetet és élményeket...
A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártójának egyetlen magyarországi gyáregysége jelentős változás elé néz: a debreceni székhelyű vállalat jelenlegi gyárigazgatója, Lukas Juranek megbízatása 2024. szeptember 30-án...
2009-ben, a Honda VFR1200F-ben jelent meg a Honda által fejlesztett, duplakuplungos erőátvitel (DCT), s hatalmas siker lett: ma már több mint 251 000 DCT-vel felszerelt Honda rója Európa útjait. Hogy mennyire népszerű a technika,...
Egyes fényezőüzemeiben a BMW Group már árammal működő véggáztisztító technológiát használ Egyes fényezőüzemeiben a BMW Group már árammal működő véggáztisztító technológiát alkalmaz. Az új módszernek köszönhetően a fényezőkamrák és a szárítóterek kilépőgázainak hőtisztításához szükséges...