A figyelmetlenség és a KRESZ megszegése egyre nagyobb számban szedi áldozatait a vasúton: a MÁV hálózatán a tavalyinál jóval több a vasúti átjárókban történt balesetek, a gázolások száma – hívta fel a figyelmet a...
A Mercedes-Benz bejelentette, hogy ő lett az első olyan nemzetközi autógyártó, amely engedélyt kapott a 4-es szintű automatizált vezetési tesztekre a kijelölt városi utakon és autópályákon Pekingben. A Mercedes‑Benz Kína technológiai kutatási projektjeinek részeként...
A hűvösvölgyi villamosok karbantartás miatt nem közlekednek szombaton és vasárnap Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között, valamint augusztus 12-től 18-ig Hűvösvölgy és Budagyöngye között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel....
Jelentős szakaszához érkezett a Pesti fonódó villamosprojekt II. ütemének előkészítése: a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének, a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjának, valamint a Nyugati tér...
Már évi több mint 200 ezer tonna bioüzemanyag előállítására képes a Mol résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. – közölte a Mol az MTI-vel. A biodízel nemzetközi napja alkalmából kiadott közleményben azt írták, hogy a...
A Diamant német kerékpárgyártó közvéleménykutatás során 1131 embert kérdezett meg a közlekedési szokásairól. A megkérdezettek 46 százalékánál a a kedveltségi lista élén áll a kerékpár áll, de csak 10 százalék használja hosszabb napi utazásra. Az utóbbihoz...
A BMW debreceni csapata látványos közösségi térrel és egy prémium standdal várt mindenkit a 121 ezer látogatót vonzó Campus Fesztiválon Finom frissítő, a programok között mindenki számára elérhető töltődési és találkozási pont. A BMW...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.