3D-s virtuális környezetben tervezik a jövő Fordjait

A Gravity Sketch új eszközével a Ford tervezői a vevők igényeinek tökéletesen megfelelő autókat alkothatnak

A Ford Dizájn Stúdiójában egy formatervező belép a virtuális szobába, és nekilát egy 3D vázlat elkészítésének. Virtuális autót tervez maga köré, amit úgy alakít ki, hogy a lehető legjobban megfeleljen önmaga – vagyis a vezető – számára. Ez a folyamat szerves része a Ford új eljárásának, ami a vásárlót helyezi a dizájn középpontjába, és ami jelentősen lerövidíti az autó megtervezéséhez szükséges időt.

A Ford az első autógyártó, amely a Gravity Sketch háromdimenziós virtuálisvalóság-eszközével dolgozva még emberközpontúbbá formálja az autók dizájnját. A formatervezők eszköztárában headset és kontrollerek váltják fel a rajztáblát, így a virtuális valóságban, kézmozdulatokkal dolgozva hozhatják létre ugyanazt, amit eddig tollal és papírral kellett megalkotniuk.

Michael Smith, a Ford formatervezési igazgatója szerint érezhetően felpörgeti a dizájnerek kreativitását, ha az alkotás folyamata közben minden szögből láthatják a tervezés alatt álló autót, és ennek köszönhetően már a kezdetektől fogva sokkal emberközpontúbb autókat tudnak megformálni.

„Három dimenzióban dolgozva folyamatosan 360 fokos szögben, vagyis a térben szemlélhetjük az autót,” mondja.

Az autótervezés hagyományos folyamata egy kétdimenziós rajzokkal kezdődik, amelyeket tökéletes minőségben kidolgoznak. A különféle változatok kiértékelése után ezek közül néhányból számítógépes adatfeldolgozással háromdimenziós modellt készítenek. Ezt követően a modellt virtuális valóságba helyezik, hogy még alaposabban elemezhessék, és kiderüljön, mennyire állja meg a helyét a valóságban. Mindez hetekig tart, ezért a tervezőknek nagyon gondosan kell kiválasztaniuk, hogy melyik dizájn léphet tovább a 3D-modellezés fázisába.