• Egyéb

5 dolog, amit feltétlenül ellenőrizzünk az abroncsokon a nyári utazás előtt

A biztonságos autós nyaralás alfája és omegája a gumiabroncs

Mintegy 1,5 millió személyautóval indulnak vakációzni ezekben a hetekben a családok. Annak ellenére, hogy a hosszú autós utak során fokozott terhelés éri a kocsik abroncsait, a Bridgestone adatai szerint 10-ből 7 magyar autótulajdonos még mindig úgy vág neki az útnak, hogy nem ellenőrzi azok állapotát és a pótkerék nyomását. Erre pedig nagy szükség lenne, mert a nyári utak során minden második gépkocsivezető legalább 500-700 km-t tesz meg járművével jellemzően egy, minden harmadik autós pedig akár két alkalommal is. Az abroncsgyártó szakemberei ezért 5 pontba gyűjtötték az autógumikkal kapcsolatos legfontosabb tennivalókat, amelyek mindössze 10 perc alatt elvégezhetők.

Autóval indul útnak a család

A KSH adatai szerint a magyar családok 44%-ának van autója, ami azt jelenti, hogy az iskolaév végét követően és a nyári hónapokban mintegy 1,5 millió gépjárművel indulnak vakációzni rövidebb és hosszabb belföldi utakra, illetve külföldre a családok. A hétköznapi használattól eltérően a gépkocsik terhelése ilyenkor 300-350 kg-mal is több lehet, hiszen jellemzően több felnőtt, két vagy három gyermekkel utazik, illetve több csomagot, sportfelszerelést és kerékpárokat is szállítunk.

Magyarországon 10-ből 7 autós sajnos úgy indul el a nyári utazásra, hogy nem ellenőrzi gépkocsija abroncsainak állapotát. Pedig ilyenkor az autó nagyobb súlya, a 30-35 fokos meleg, amikor az aszfalt hőmérséklete a 40-50 fokot is eléri, jelentős terhelésnek teszi ki a gumiabroncsokat és gyakoribb a nem kívánt defekt, illetve abroncsmeghibásodás” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője. „Az abroncs a gépjármű egyetlen olyan része, amely közvetlenül érintkezik az úttesttel, ezért saját és családtagjaink biztonsága érdekében érdemes figyelmet fordítanunk állapotuk ellenőrzésére” – tette hozzá a szakember.

5 dolog, amit feltétlenül ellenőrizzünk az abroncsokon az autós vakáció előtt

Guminyomás

Az alacsony nyomásra fújt gumiabroncs kifelé nyúlik és nagyobb nyomást gyakorol az abroncs oldalfalára. Ha családdal és nehéz csomagokkal hosszú útra indulunk, célszerű a guminyomást az előírt értékhez képest 80 kg-onként vagy személyenként 0,1 bárral növelni. Autónk így kevesebb üzemanyagot fogyaszt, az abroncsok igénybevétele csökken, kevésbé kopnak, és jobban irányíthatók maradnak.

Profilmélység

1,6 mm alá csökkent profilmélységű abroncsokkal ne induljunk útnak, mert a „lefutott” autógumik már nem biztosítanak megfelelő tapadást az esős vagy vizes útfelületen! Az új abroncs bordázottsága 8 mm, csatornái pedig akár másodpercenként 30 liter vizet is képesek elvezetni (80 km/órás sebességnél) az kerék elől és alól, amire egy elhasznált autógumi már nem képes. Ha nem tudunk új abroncsot vásárolni, „vészmegoldásként” megcserélhetjük a rendszerint kevésbé kopott hátsó és a kopottabb első abroncsokat, így a nagyobb profilmélységű abroncsokkal jobban irányítható, biztonságosabb marad gépjárművünk.

Pótkerék és a mankókerék

A legtöbb autós elfelejti ellenőrizni a pótkerék vagy mankókerék nyomását és műszaki állapotát. A nagyobb belföldi vagy külföldi utak előtt érdemes ezeket is a megfelelő értékre fújni, ha pedig utánfutót vagy lakókocsit vontatunk, azok abroncsainak nyomását is emeljük az előírt értékre. Természetesen a pótkeréken és az utánfutókon lévő gumiabroncsokra is vonatkozik az 1,6 mm-es minimális bordázottságra vonatkozó hazai és uniós előírás.

Az abroncsok állapota

Nézzük át és kézzel is simítsuk körbe gumijaink külső és belső oldalfalát, illetve futófelületét, hogy észrevegyük rajtuk az esetleges sérülést, vágást vagy szálszakadásra utaló kidudorodást. A család és a csomagok nagyobb súlya miatt egy szálszakadás az abroncs oldalfalán könnyen defekthez vezethet. Ha a gumiabroncs futófelületén rendellenes, kagylós kopást észlelünk, feltétlenül forduljunk az út előtt szakemberhez, mert az a lengéscsillapító meghibásodására utalhat. Ez egy hosszú út során, nagy sebesség mellett az abroncs, vagy a futómű meghibásodását okozhatja.

Kellékek, pakolás és alufelni

Egy hosszú nyári autós vakáció során nagyobb a defekt kockázata. Ha sok csomaggal utazunk, célszerű a kerékőrt és a keresztkulcsot nem a csomagok alatt vagy mögött tartani, hogy amennyiben szükség van rájuk, akkor kéznél legyenek. Ha kocsinkon alumíniumfelni van, és kéznél van a keresztkulcs, az út előtt, de legalább 200-300 kilométerenként javasolt a kerékanyákat meghúzni, mert a puhább alumínium alakváltozása miatt azok gyakrabban meglazulhatnak, mint az acél keréktárcsákon lévő kerékanyák.

10 perc vagy 20 perc

A gumi állapotának fentiek szerinti ellenőrzése bármelyik benzinkúton 10 perc alatt elvégezhető. A Bridgestone szakemberei szerint időráfordításunk azonban mindenképpen megtérül, hiszen jó eséllyel szűrhetjük ki azokat az abroncshibákat vagy- sérüléseket, amelyek miatt például az autópályák vészsávjában lennénk kénytelenek vesztegelni, ahol a statisztikák szerint átlagosan mindössze 20 perc a túlélési idő.