8 millió forintot tekertek össze a gyermekeknek

Lezárult a Hankook „Tekerd Jobbra!” elnevezésű társadalmi célú programja, amelyet a nagy sikernek köszönhetően idén második alkalommal indított útjára a vállalat. A kezdeményezés keretében a jelentkezők kerékpározás közben gyűjthettek kilométereket a Mosoly Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány részére. A közel három hónapos program alatt több mint 216 000 kilométert tekertek össze a résztvevők, ami 8 millió forintnyi adományt jelent a két szervezetnek.

A tavalyi év sikerén felbuzdulva a Hankook Tire Magyarország Kft. idén nyáron is elindította egyedi kezdeményezését, amely újabb széles társadalmi összefogást eredményezett. A „Tekerd Jobbra!” programban résztvevők ebben az évben a Mosoly Alapítvány, illetve a Gyermekétkeztetési Alapítvány munkáját támogathatták. Az akcióhoz bárki csatlakozhatott a vállalat dolgozói mellett, amellyel a Hankook a társadalmi felelősségvállalás és az egészséges életmód fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet.
A projektet idén is hihetetlen lelkesedés fogadta: a meghirdetett 200 hely pár nap alatt betelt. A résztvevők június 10. és augusztus 31. között kerékpározással gyűjthettek kilométereket, akár munkába menet, akár hétvégi kirándulás során. A jelentkezőknek a Hankook egy kerékpárra rögzíthető digitális kilométer-számlálót biztosított, a „tekerők” aktív részvételének köszönhetően pedig minden egyes kilométerrel nőtt a két szervezetnek nyújtott adomány összege. Az eredmények összesítése szerint több mint 216 000 kilométer gyűlt össze, így a Hankook, illetve a lelkes jelentkezők 8 millió forintnyi adománnyal támogatják a két alapítványt. A résztvevők választásai alapján ez közel 1 500 000 forintot jelent a Gyermekétkeztetési Alapítvány, és több mint 6 500 000 forintot a Mosoly Alapítvány számára. A kilométerek gyűjtése azonban itt még nem ért véget: az átadó ünnepségen résztvevő újságírók és vendégek további 100 000 – 100 000 forintot tekertek össze a két szervezetnek egy interaktív bicajos installáció segítségével.
Nagyon örülünk, hogy a tavaly elindított kezdeményezésünk ekkora sikereket ért el, hiszen mindez bizonyítja az emberek szociális érzékenységét, azt, hogy sokan vannak, akik szívesen segítenek, ha van rá lehetőségük. Úgy véljük, a két alapítvány társadalmilag fontos és nélkülözhetetlen munkát végez a beteg, illetve rászoruló gyermekek támogatásával, és bízunk benne, hogy az adomány nagy segítséget nyújt majd nekik munkájuk során.” – mondta Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország ügyvezető igazgatója.
Sokszor, mikor a nagy rohanásban elfelejtek reggelizni, vagy éppen az ebéd marad ki a napomból, és korog a gyomrom, eszembe jut az a sok kisgyerek, akik napi szinten élik át ezt az érzést, ami már szinte természetes nekik. Ők nem tudnak odasétálni a hűtőhöz, kérni egy szendvicset vagy rendelni egy pizzát, szinte mindig éhesen fekszenek le. Hálásak vagyunk és ők is hálásak mindenkinek, akinek szívében szeretet és együttérzés van. Mint ahogy ez a fantasztikus kezdeményezés is mutatja, rengeteg ilyen ember van. Az adománnyal fél éven keresztül, majdnem 100 kisgyereknek tudunk friss zöldséget, gyümölcsöt, tápláló ételeket biztosítani, hogy minden este jóllakottan feküdhessenek le.” – nyilatkozta Kromek Henriett, a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke.
Köszönjük a Hankooknak, hogy programjuk egyik kedvezményezettjének a Mosoly Alapítványt választották. Hatalmas öröm számunkra, hogy az akcióban ilyen sok önkéntes támogató biciklista vett részt, és döntött úgy, hogy a Mosoly munkáját segíti a kilométergyűjtéssel. Boldogok vagyunk, hogy egyre bővül azoknak a köre, akik felismerik a fontosságát annak a társadalmi ügynek, melyet a Mosoly Alapítvány képvisel: a súlyosan beteg gyerekek számára nyújtott lelki támogatás szükségességét. A Mosoly Alapítvány 21 éve segíti beteg gyerekek gyógyulását ingyenes terápiás foglalkozásaival. Az akcióban összegyűlt 6,5 millió forint segítségével két onkológiai gyermekosztályon tudunk hetente több alkalommal terápiás foglalkozásokat tartani egy éven keresztül, így kb. 280 résztvevőt érünk el (súlyos betegséggel küzdő gyerekeket és családtagjaikat).” – mondta Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány vezetője.
A 2016-os gyűjtőakció célja két egészségügyi szervezet, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont osztálya és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat támogatása volt. A lelkes bringások 3 millió forint értékű kilométert gyűjtöttek össze a dunaújvárosi kórház javára, aminek köszönhetően megújulhatott a szülészeti osztály, továbbá 5 millió forintot tekertek össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak, és ezzel hozzájárultak a 2017. október 2-án átadott vadonatúj Józsefvárosi Mentőállomás létrejöttéhez.

###

A Hankook társadalmi felelősségvállalási programjáról
A Hankook Tire Magyarország Kft. 2012-ben indította útjára átfogó társadalmi felelősségvállalási (CSR) programsorozatát, a Hankook Értékteremtő Programot, amely három pillérre épül: környezet, egészség és oktatási-társadalmi ügyek. A kezdeményezés célja, hogy a Hankook Tire Magyarország Kft., mint hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő vállalata, felelős társadalmi szereplőként segítséget nyújtson olyan környezeti és társadalmi ügyekben, amelyek mindannyiunk érdekét szolgálják.
A vállalat Értékteremtő Programja keretében már több helyi és országos jelentőségű akciót is indított, így a Dunaújvárosi- és az Országos Mentőszolgálatnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, a Magyar Vöröskeresztnek, valamint több mint 800 kisebb, non-profit szervezetnek adományozott nagy értékben gumiabroncsot. Ezen kívül a vállalat számos helyi rendezvényt támogat a környezetében, például a nagysiker< span style="font-size: small;">ű dunaújvárosi Parázs-Varázs Közösségi Grillparty-t vagy a Rácalmási Tökfesztivált. A Hankook 2013. június elején útjára indította a Hankook Dolgozói Önkéntes Programot, amely 2016-ban egy újabb pillérrel bővült. A „KÖSZ, Hankook”, azaz a „Közösségi Összefogás a Szebbért” kezdeményezésben mostantól Dunaújváros és környékének lakói is aktívan részt vehetnek az önkéntes munkában, és lakókörnyezetük szebbé tételében.
Ugyancsak ebben az évben indult útjára a „Tekerd jobbra!” elnevezésű új társadalmi célú program, amelynek keretében a résztvevők kerékpározás közben gyűjthetnek kilométereket a kiválasztott szervezeteknek. 2016-ban a lelkes biciklisek a Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont osztálya és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat részére tekertek össze 8 millió forintot.
A Hankook kiemelt figyelmet fordít a jövő nemzedékek képzésére is. 2014-16 között a vállalat 18 millió forint értékben finanszírozta 260 diák angol nyelvi képzését, akik angol nyelvi táborban vehettek részt. A tanulók, akik a Hankook dolgozóinak gyermekei, 16 helyi (dunaújvárosi és rácalmási) iskola diákjai, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ajánlásából kerültek ki, a Funside egyhetes nemzetközi angol táborában vehettek részt Balatongyörökön.
Az idén a vállalat új programot indított az oktatás támogatására: A HOPP – Hankook Oktatási Pályázati Program keretében műszaki középiskolák pályázhatnak eszközparkjuk, műhelyeik fejlesztésére.
A vállalati társadalmi felelősségvállalás a globális cégpolitika kiemelt része, amit az is bizonyít, hogy a Hankook is szerepelt a Dow Jones Ázsia-Óceániai Fenntarthatósági Indexében (DJSI Ázsia/Óceánia) a vállalati fenntarthatóság terén elért erőfeszítéseiért.